A dán pártok finanszíroznák a lengyel nők abortuszát
A szociáldemokraták szeretnék, hogy az állam húszmillió dán koronát különítsen el a lengyel nők abortuszának „segítésére”.
A szociáldemokraták szeretnék, hogy az állam húszmillió dán koronát különítsen el a lengyel nők abortuszának „segítésére”.

Egy húsz méter magas Krisztus-szoborra függesztettek fel aktivisták egy molinót ezzel felirattal.

A Catholic Arena hírportál szerint az unió az európai és a keresztény értékeket pusztítja el.

Az amoralitást kéjelgő, pökhendi dühvel a világba üvöltő kórussal nehezen képzelhető el közös európai otthon.

Az RMDSZ képviselői is keményen bírálták a Matić-jelentést.

Elég volt!

A brit fennhatóságú területen a várandósság 12. hetéig engedélyezik majd a terhességmegszakítást.

A magzat és az egész társadalom is áldozata az abortusznak. Ez a legfontosabb üzenete a június 4-i Séta az életért felvonulásnak.

A terhességmegszakítás óriási kiadást jelentett az olasz államháztartás számára – megoldás után kutatnak.

A Texas állambeli Lubbock az eddigi legnagyobb olyan város az Egyesült Államokban, amely betiltotta az abortuszt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.