Soros rossz befektetése
Még be sem jegyezték Korányi szervezetét, az Action for Democracyt, amikor az első százmilliók megérkeztek a baloldal kampányára.
Még be sem jegyezték Korányi szervezetét, az Action for Democracyt, amikor az első százmilliók megérkeztek a baloldal kampányára.

DK-s politikus neve is szerepel az ellenzék külföldi finanszírozásával kapcsolatos titkosszolgálati jelentésben.

A tengerentúlról és Svájcból csaknem kétmilliárd forint érkezett az ellenzéki álhírportált, az EzaLényeget kiadó cég számlájára.

Továbbra is homályos, hogy valójában kik állhattak a tengerentúlról a magyar ellenzékhez juttatott milliárdos pénzutalások mögött.

Karácsony Gergely és Bajnai Gordon korábbi tanácsadójának szervezete egyértelműen a magyar országgyűlési választások befolyásolására törekedett.

A baloldal finanszírozásával összefüggésben egy svájci szervezet is lelepleződött, amely közel egymilliárd forinttal segítette a magyar ellenzéket.

Benedetto Della Vedova azt állítja, az amerikai üzletember soha nem kért tőlünk semmit cserébe.

A külföldi hálózatok mindenestül magukba integrálták a hazai ellenzéki pártokat.

A tavaszi kampányban és utána is a Korányi Dávid által vezetett Action for Democracyn keresztül érkezett pénz a baloldalhoz.

Legalább 35 millió forintot költött „kormányellenes vécépapírokra” a hatpárti ellenzék holdudvara az országgyűlési választási kampányban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Búcsúzunk kollégánktól.

A

Lehullott a lepel a Tisza Párt valódi hátországáról.

Az ügy Magyar Péter vasárnapi, Újpesten tett kijelentései után robbant ki.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Az NBC ismét támadásba lendült.

A vagyonadó több gazdasági kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.

Az eljárásban szerepet játszó bíró korábbi, kormányellenes aktivizmusa és a Tisza Párthoz fűződő lehetséges kapcsolatai is komoly kérdéseket vetnek fel.

Hiába Mohamed Szalah és Egyiptom válogatottja klasszisokkal, csak pár százan vettek jegyet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.