Áder János: Az Európai Unió hitelessége múlik a bővítési folyamat felgyorsításán
A köztársasági elnök a közmédiának nyilatkozva felidézte, hogy régóta terítéken van az Európai Uniónak a nyugat-balkáni országokkal történő bővítése.
A köztársasági elnök a közmédiának nyilatkozva felidézte, hogy régóta terítéken van az Európai Uniónak a nyugat-balkáni országokkal történő bővítése.
Az államfő azzal a szándékkal érkezett a Vatikánba, hogy meghívja és meggyőzze a Szentatyát, jöjjön el és vegyen részt a szeptember 13-20. között megrendezendő eukarisztikus világkongresszuson.
A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint a magyar államfőt a Vatikánban négyszemközti audiencián fogadja Ferenc pápa.
A diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét a Németh Miklós kormányfő és Agostino Casaroli bíboros, szentszéki államtitkár között 1990. február 9-én, az Országházban aláírt egyezmény nyugtázta.
A legtöbb képviselő anyagi helyzete egy-két kivételtől eltekintve érdemben nem változott. Míg Gyurcsány Ferenc komoly házvásárlásba fogott, addig például Rogán Antal megszabadult a nevén lévő ingatlanoktól.
A köztársasági elnök hangsúlyozta: a baráti török nép mind a mentésben, mind pedig a komoly károkat szenvedett települések újjáépítésében számíthat a magyar fél segítségére és közreműködésére.
A találkozó végén a köztársasági elnök gyertyát gyújtott a holokauszt áldozatainak emlékére, s a résztvevőkkel kölcsönösen a magyar-izraeli kapcsolatok további virágzását kívánták a két országnak.
A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatott arról is, hogy a megemlékezés után Áder János magyar származású holokauszttúlélőkkel találkozik.
A Budapesti Srácok című műsorunk stábja ezúttal annak járt utána, milyen kézzelfogható intézkedések történtek Budapesten a klímavészhelyzet novemberi kihirdetése óta.
Áder János államfő az ukrán elnöknek küldött táviratban fejezte ki részvétét az ukrán utasszállító repülőgép szerdai teheráni balesetében elhunytak hozzátartozóinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ursula von der Leyen és társai 2029-ig mindenképpen fel akarják venni Ukrajnát az Európai Unióba.
A külügyminiszter szerint a magyar emberek fizetnék meg az árát.
A díszpáholyban koktélozgatás helyett 40 évesen is kirobbanó formában van Sergio Ramos és Thiago Silva.
A kormány szerint az alkalmazás adatokat küldhet Izraelnek.
14 centivel rövidebb a karosszéria, de a Nissan Leaf második sorában 80 mm-rel nőtt a lábtér, 50 literrel nagyobb a csomagtér.
Miután legyőzte súlyos betegségét, a San Antonio Spurs óriása nemcsak testét, de lelkét is újraformálja.
Washington közvetlen irányítást kapott a támaszpont felett.
A fenyegetéshez kapcsolódó hisztériát odáig fokozták, hogy már atomháború rémképével riogatják az uniós polgárokat.
14 centivel rövidebb a karosszéria, de a Nissan Leaf második sorában 80 mm-rel nőtt a lábtér, 50 literrel nagyobb a csomagtér.
Miután legyőzte súlyos betegségét, a San Antonio Spurs óriása nemcsak testét, de lelkét is újraformálja.
Washington közvetlen irányítást kapott a támaszpont felett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.