Kósa Lajos folyamatosan a nyugdíjak megfaragásáról beszél – több hónappal ezelőtt jelent meg ez az álhír az Ötpercpihenő nevű oldalon a parlament honvédelmi bizottságának elnökéről. A politikusnak olyan mondatot tulajdonított a portál, amit soha nem mondott, miszerint „redukálni kell a nyugdíjakat, mert borzalmasan sok pénzük van az időseknek.”
Újra és újra felbukkannak az álhírek az interneten
Már több mint ötven eljárást indított a rendőrség rémhírterjesztés miatt – derült ki az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. Az interneten továbbra is terjednek az álhírek, és a mostani helyzetben ez különösen veszélyes lehet. Van, aki ellen azért indult eljárás, mert azt híresztelte, hogy a koronavírus nem is létezik – derül ki az M1 Híradójából.
A hamis állításokat tartalmazó cikket szerdán ismét közzétették a Facebookon, amit máris többen megosztottak.
Ismét közzétettek egy korábbi hamis hírt, amelyben Áder János államfőtől idéznek olyan mondatokat, amelyeket soha nem hangzottak el a kilakoltatásokról. Azt a nemlétező nyilatkozatot idézték, hogy egyetlen lépést sem fognak tenni az eladósodott családokért. A hamisítás végén még meg is jegyzik, hogy ezek a szavak igazságtalanok, és aki így gondolja, megosztással tiltakozzon ellene.
Más álhírek is újra és újra felbukkannak az interneten. Nemrég az is elterjedt, hogy a kormány meg akarja hosszabbítani a tanévet az otthoni oktatás miatt. Ez szintén nem igaz, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelezte, hogy az ügyben feljelentést tett. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az álhírek terjedésében az egyéni felelősségvállalás elengedhetetlen: az ál- és rémhírek ugyanis a leggyorsabban a közösségi médiában megosztásokkal terjednek.
Emelkedett a büntetőeljárások száma is. Mostanáig 183 büntetőeljárás indult, köztük 51 esetben rémhírterjesztés miatt. Az járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai tájékoztatóján is felhívták a figyelmet arra, hogy egyre több eljárás indul rémhírterjesztés miatt. Azok ugyanis, ha valótlanok, megnehezítik a védekezést, és félelmet kelthetnek.
Kedden videós rémhírterjesztőket fogtak el Borsodban. Egy ötvennégy éves ózdi férfi az interneten arra buzdított, hogy a kijárási korlátozás ellenére mindenki menjen ki az utcára, mert a koronavírus nem létezik, és nem igaz, hogy járvány lenne. A felvételt a tizenöt éves lánya rögzítette és osztotta meg. Mindkettőjük ellen rémhírterjesztés gyanúja miatt indítottak eljárást.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter: Kétezer ügynököt állítottak rám
Az egyik legjelentősebb lengyel lapnak adott interjút a baloldal új vezére, aki még jól össze is veszett a riporterrel.
Mutatjuk az idei magyarérettségi feladatait
A vizsga szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint két különböző szövegalkotási feladatból állt.
Lázár János: A BYD beruházása az egész térség számára fejlődési lehetőség
Az építési és közlekedési miniszter a kínai beruházásokról is beszélt.
Menczer Tamás üzent a Gyurcsány-házaspárnak + videó
Dobrev Klárának nem kellett sokat várnia a válaszra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró
Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának
Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között
Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon
Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!
Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről
Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról
Videó: utolsó perces öngól is kellett a Nyíregyháza feljutásához
Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette
Oroszország megindította a háborúját Európa ellen?
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter: Kétezer ügynököt állítottak rám
Az egyik legjelentősebb lengyel lapnak adott interjút a baloldal új vezére, aki még jól össze is veszett a riporterrel.
Mutatjuk az idei magyarérettségi feladatait
A vizsga szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint két különböző szövegalkotási feladatból állt.
Lázár János: A BYD beruházása az egész térség számára fejlődési lehetőség
Az építési és közlekedési miniszter a kínai beruházásokról is beszélt.
Menczer Tamás üzent a Gyurcsány-házaspárnak + videó
Dobrev Klárának nem kellett sokat várnia a válaszra.