Áder János: Tegyünk csodát másokkal!
Herczegh Anita meglátogatta a klinika egyes osztályain fekvő gyermekeket, az intézmény megtekintése után pedig részt vett a klinika kápolnájában tartott ünnepségen.
Isten lehet, hogy nem részesíti az embereket minden csodában, amelyért hozzá fohászkodnak, ám időről időre lehetőséget ad arra, hogy ők maguk tegyenek csodát másokkal – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
Az előadást követően szintén az Csíksomlyói Árvácska együttes közreműködésével gyújtották meg a harmadik gyertyát a főváros legnagyobb adventi koszorúján.
A képviselők a bírák és az ügyészek fizetésemelése érdekében módosíthatnak egy előző héten már elfogadott törvényjavaslaton a köztársasági elnök vétója után.
A magyar kormány készen áll a klímaegyezmény aláírására, amennyiben nem az emberekkel, hanem a „legnagyobb klímarongálókkal”, azaz a nagyvállalatokkal és a nagy szennyező országokkal fizettetik meg a klímavédelem árát.
Az államfő több ponton nem ért egyet az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő, kedden megszavazott jogszabállyal, ezért megfontolásra visszaküldte azt a törvényhozásnak.
A köztársasági elnök kijelentette: a műtét elmélete és gyakorlata, a megalapozó kezelések és beavatkozások sora mind azt mutatta meg, hogy példátlanul nehéz feladatra vállalkoztak a szakemberek.
A találkozóra a világ száztizennyolc országából több mint kétezer négyszáz résztvevő érkezett, akik három napon át tanácskoztak arról, hogyan előzhető meg a globális vízválság.
A jelenlegi balliberális ellenzék szinte napra pontosan egy éve, tavaly december 12. óta sorozatosan felrúgja a parlamenti élet normális menetét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A wimbledoni rendezők éberek voltak, az illető nem léphet be a tenisz szentélyébe.
Hamis narratívát terjeszt a baloldali médián keresztül az MTA.
Haydn legsikeresebb operája először és egyetlen alkalommal látható.
Hatalmas lángokkal küzdöttek meg a tűzoltók.
Sokat emelkedett a felvehető lakáshitel összege.
A BL-selejtezőre készülő zöld-fehérek tovább erősíthetik keretüket.
First and foremost, Israel is working to ensure the safety of its own country, but in doing so, it is also helping the European nations — Maya Kadosh, Ambassador of the State of Israel to Hungary, told Magyar Nemzet in an interview.
Sokat emelkedett a felvehető lakáshitel összege.
A BL-selejtezőre készülő zöld-fehérek tovább erősíthetik keretüket.
First and foremost, Israel is working to ensure the safety of its own country, but in doing so, it is also helping the European nations — Maya Kadosh, Ambassador of the State of Israel to Hungary, told Magyar Nemzet in an interview.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.