Az orosz külügyminiszter szerint Hitlerben zsidó vér folyt
Szergej Lavrov szerint az, hogy valaki zsidó, még nem jelenti, hogy nem lehet náci.
Szergej Lavrov szerint az, hogy valaki zsidó, még nem jelenti, hogy nem lehet náci.

A svéd nagykövet menekítette ki Guatemalából az antikorrupciós legfőbb ügyészt · Francia szakemberek szerint minden túlsúlyosnak be kéne oltatnia magát · Ötvenezer illegális bevándorlót engedtek el az USA területén · Emmanuel Macron–Adolf Hitler-montázst

Hitlert élteti a CNN szabadúszó újságírója; A bevándorlók sem mentik meg Olaszországot a demográfiai krízistől. Iránban rokonai fejezték le a homoszexuális férfit; Több ezren tiltakoztak Milánóban a homo- és transzfóbia törvénybe iktatása ellen.

A férfi már 2014-ben is arról írt a Twitter-oldalán, hogy Hitler jól tette, amit a zsidókkal csinált.

Krúdy Gyula írta meg, hogy az a férfi, akinek negyven fölött nincs pocakja, az nem komoly.

Húsz éve tartják meg a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját.

A budapesti Lengyel Intézet főigazgatója hangsúlyozta: az ünnepnap lehetőséget ad a civil kezdeményezések kialakulására és ápolására.

Alice Frank Stock érdekes bepillantást adott a náci diktátor életébe.

Magyarország már a kezdetekkor nagyhatalom volt a királyi játékban – A sakkolimpiák története I.

Feszültséget gerjesztenek a korlátozások Németországban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hogy miként került felszínre a multikulturalizmus, mit is jelentett ez, miért tartották szükségesnek ezt az irányt a baloldalon, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly eszmetörténészek részletesen kifejtették a Visszafoglalásban.

A Tisza Párt elnöke Orbán Viktor történelmi sikere után mondta le nyilvános szereplését.

A felvállaltan homoszexuális politikus úgy véli, segítségére lenne Magyar Péternek. A Tisza Párt elnöke azonban nem repesett az örömtől.

Meg kell becsülni azokat, akik felépítették ezt az országot.

A miniszterelnök szerint továbbra is napirenden van a budapesti találkozó.

Ott vannak, ahol a legtörékenyebb a helyzet.

Szét akarják verni a Trump–Orbán-megállapodást.

A magyar nemzet biztonsága című mű egyebek mellett arra keresi a választ, mi a legfontosabb kérdés az életben.

A 4iG SDT a műholdpályához tartozó frekvenciaerőforrásokat is az Eutelsattól bérli majd.

Árpád kiemelkedő jelentőségű szövetségeseként harcolt és nagy szerepet játszott a honfoglaló időszak hadjárataiban is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.