Durvul a kampány – A Fehér Ház fasisztának tartja Trump megjegyzéseit
Bidenék szerint Trump megjegyzései a bevándorlókról Adolf Hitlert idézik.
Bidenék szerint Trump megjegyzései a bevándorlókról Adolf Hitlert idézik.

Utrecht polgármestere és az ügyészségi vizsgálatok szerint ez belefér a szabad véleménynyilvánításhoz való jogba.

Lakomával ünnepelve Károlyi Mihályt éltetik és fenyegető beszédeket mondanak a volt köztársasági elnök hívei az októberi forradalmi puccs ötéves évfordulóján, ami széles körű felháborodást vált ki.

Az épületből a munkálatok végére rendőrséget alakítanak ki.

A politikus állítása szerint a náci diktátor nem volt antiszemita.

Szeretőjétől kapta a gravírozott emléktárgyat.

A francia hatóságok máig nem tudták kideríteni, ki áll a francia elnökről készített karikatúrák mögött.

Az 1983-as sajtóbotrányba a magazin, az anyagot közlő újságíró és maga a hamisító is belebukott.

A European Jewish Association zsidó ernyőszervezet levélben követelte az árverés lefújását.

Andrzej Duda szerint a megbeszélések az orosz elnökkel nem vezetnek sehová.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hogy miként került felszínre a multikulturalizmus, mit is jelentett ez, miért tartották szükségesnek ezt az irányt a baloldalon, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly eszmetörténészek részletesen kifejtették a Visszafoglalásban.

A Tisza Párt elnöke Orbán Viktor történelmi sikere után mondta le nyilvános szereplését.

A felvállaltan homoszexuális politikus úgy véli, segítségére lenne Magyar Péternek. A Tisza Párt elnöke azonban nem repesett az örömtől.

Meg kell becsülni azokat, akik felépítették ezt az országot.

A miniszterelnök szerint továbbra is napirenden van a budapesti találkozó.

Ott vannak, ahol a legtörékenyebb a helyzet.

Szét akarják verni a Trump–Orbán-megállapodást.

A magyar nemzet biztonsága című mű egyebek mellett arra keresi a választ, mi a legfontosabb kérdés az életben.

A 4iG SDT a műholdpályához tartozó frekvenciaerőforrásokat is az Eutelsattól bérli majd.

Árpád kiemelkedő jelentőségű szövetségeseként harcolt és nagy szerepet játszott a honfoglaló időszak hadjárataiban is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.