Egyetlen öngyilkos merénylő robbantott Kabulban az evakuálás idején
A Pentagon vizsgálata szerint nem volt mód arra, hogy a támadást megakadályozzák.
A Pentagon vizsgálata szerint nem volt mód arra, hogy a támadást megakadályozzák.

Bálint Gábort, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet afganisztáni programjának a vezetőjét Kabulban értük utol.

A női hallgatók csak a férfiaktól fizikailag elkülönülten vehetnek részt az oktatásban.

Az esetek több mint kétharmadát a hatóságok emberei vagy a vezetéshez közel álló csoportok követték el.

Hóvári János és Nógrádi György az afganisztáni helyzetről beszélgettek egy háttérbeszélgetésen, amelyen lapunk is részt vett.

A segélyért és az elismerésért cserébe az emberi jogok tiszteletben tartását követeli a Nyugat.

Az utóbbi hónapokban leállították az Afganisztánból kimenekítő járatokat is.

Gazdasági, humanitárius, biztonsági, egészségügyi, illetve pénzügyi kérdések kerültek középpontba.

Afganisztán de facto urai humanitárius segítséget várnak a Nyugattól.

Az egyeztetéseket Oslóban tartják, Norvégia közölte, ez nem jelenti a tálib kormányzat elismerését.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány intézkedései rengeteg pénzt hagynak a magyaroknál.

És letartóztatás.

Lezárult a vizsgálat.

A négylábút búvártechnikával sikerült kihúzni a vízből.

Ha egy bábkormány kerül hatalomra, a magyarok pénze Ukrajnába fog kerülni.

Százezreknél nincs fűtés a sorozatos orosz támadások miatt.

Megszólalt Párizs.

The question is what will happen after April 12: will a national, sovereign government remain, or will Brussels place a puppet government on our necks, the Minister of Foreign Affairs and Trade posted on his social media page.

Szerdán 18 órakor rendezik az Egyiptom–Szenegál Afrika-kupa elődöntőt.

Előnye az átalakulásnak, hogy a holdingon belül a források könnyebben átcsoportosíthatók és optimalizálhatók belső hitelezéssel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.