Megjelent az ültetvények telepítését, megújítását célzó pályázat
Megjelent az ültetvények telepítésére és korszerűsítésére kiírt, 15 milliárd forintos keretösszegű pályázat.
Megjelent az ültetvények telepítésére és korszerűsítésére kiírt, 15 milliárd forintos keretösszegű pályázat.

A nemzeti környezeti biztonsági munkacsoport célja a környezeti bűnözés elleni hatékony küzdelem.

Megkezdődtek az idei haltelepítések, csak pontyból már több mint három tonna került a Balatonba.

A fecskeállomány csökkenése miatt legalább kétmillió kilogramm kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetben.

A véleményező testület terjeszti az állatvédelem, a vidék, az agrárium és az állatjólét szerepét, jelentőségét.

Az állatvédelmi kérdőívből kiderült, hogy az egyik legvitatottabb kérdés a pirotechnikai eszközök használata.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt is folyamatos és biztosított a hazai élelmiszer-ellátás – közölte Nagy István agrárminiszter.

A kormány célja, hogy öt éven belül Európa élvonalába tartozzon a magyar állatvédelem.

Óriási támogatással indulhat a hazai élelmiszeripar digitális forradalma, már idén érkeznek az első pályázatok.
A testület célja, hogy erősítse a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, az agráriumhoz kapcsolódó iparágakat, térségeket és közösségeket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.