Folyamatosan nagy az érdeklődés az ország legnagyobb fásítási programja iránt
Az ingyenes komplex fásítási csomag mellett sorfákat is biztosít a magyar kistelepülések számára a program.
Az ingyenes komplex fásítási csomag mellett sorfákat is biztosít a magyar kistelepülések számára a program.

A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése elnevezésű felhívásra január 31-ig ismét pályázhatnak a gazdálkodók.

Január 1-jétől megújult tartalommal elérhető el a nemzeti költségvetésből finanszírozott program.

A magyar agrárium stratégiai ágazattá vált, és ez felelősséggel jár.

Még néhány napig csatlakozhatnak az új támogatási programhoz az érintettek.

A természetvédelmi őrszolgálat munkatársai 38 ezer régészeti lelőhelyet őriznek külterületen.

A mások mellett az Agrárminisztérium segítségével is megvalósuló esemény fókuszában a Magyarországon is honos, védett törpeegér áll.

A Nemzeti Földügyi Központ több mint 6700 földrészletet kínál eladásra országszerte, összesen csaknem kétezer településen.

A mezőgazdaságban használt növények és állatok jelentik élelmiszer-termelésünk alapját – közölte Nagy István.

A beruházás értéke 10,6 milliárd forint, amiből az állami támogatás 8,8 milliárdot tett ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A gép kiemelt célpontnak számított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.