Háborús zsarolásra használná az uniós pénzeket Brüsszel
Kovács Attila kiemelte: A mostani EP-delegáció látogatásának célja, hogy belezsarolják a magyar kormányt a fegyveres konfliktusba.
Kovács Attila kiemelte: A mostani EP-delegáció látogatásának célja, hogy belezsarolják a magyar kormányt a fegyveres konfliktusba.

A magyarországi vállalkozások helyzetéről tartottak meghallgatást az uniós költségvetési ellenőrző bizottság tagjai.

Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint a CPAC azt mutatja, hogy Magyarország a hivatalos politikai, geopolitikai súlyán felül képes hallatni hangját.

A gyermekvédelem ügye soha nem látott egységbe kovácsolta a magyar nemzetet tavaly.

Háború és béke új front-, és védelmi vonalakat nyitott a magyar belpolitikában is.

Biztonságpolitikai szakértők szerint probléma, hogy a nyugat-európai vezetés túl elnéző az erőszakos bűncselekményeket is elkövető szélsőbaloldali szervezetekkel.

Az Eurostat adatai alapján 2011 és 2021 között az Európai Unióban Magyarországon nőtt legnagyobb mértékben, 31 százalékkal a termékenységi ráta.

Több mint fél évszázada próbálkoznak az úgynevezett szexuális felszabadítással, amit akkor kiskorúakra is ki kívántak terjeszteni.

Brüsszel kifogásainak hátterében a gyermekvédelmi törvény áll.

Az Igazság órája vasárnapi adásában arról esett szó, valóban elszigetelődött-e a magyar jobboldal, mint ahogyan azt a balliberális média állítja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

A becses „téli” ritkaság a Christie’s-nél talált gazdára.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.