Rétvári Bence: Gyurcsányék és a dollármédia megállás nélkül hazudnak
Az államtitkár álhírnek minősítette, hogy iskolabezárásokat tervezne a kormány.
Az államtitkár álhírnek minősítette, hogy iskolabezárásokat tervezne a kormány.

Donáth Anna és Cseh Katalin kezdeményezésére az EP baloldali többsége a magyar kutatók, tanárok és diákok jogfosztásának fenntartása mellett döntött.

A bejegyzést rövid idő alatt több mint 6300-an osztották meg, vagyis rengeteg emberhez eljutott az álhír.

Elképesztő indulatokat váltott ki egy álhír az ukrán kommentelőkből.

A Libertatea portál egy decemberben készült fotóval próbálja igazolni, hogy a miniszterelnök másfél hónappal ezelőtt titokban az RMDSZ elnökével egyeztetett.

Dübörög a baloldali fake news gépezet.

A hétszeres aranylabdás apja, aki egyben az ügynöke is, három Messiről szóló sajtóhírt is megcáfolt.

Több esetben is töröltek vagy módosítottak olyan anyagokat, amelyek kényelmetlenné váltak számukra.

Magyar nyelvészek kutatják a hamis információk természetét.

A nap minden órájában fake news-cunami zúdul a közösségi médiafogyasztókra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.