Az alkotmánybíróság szabad utat adott az alkotmánymódosításnak
A német alkotmánybíróság szerint a régi Bundestag az előre hozott választások után is határozatképes.
A német alkotmánybíróság szerint a régi Bundestag az előre hozott választások után is határozatképes.
Szerinte a Sólyom László által megálmodott Alkotmánybíróság jobb volt.
A román politikust a forgalomban állították meg.
Nem hagyták jóvá a referendumot.
A Magyar Olimpiai Bizottság, Nagy Tímea, Kovács Kokó István, Vaskuti István és Kemény Dénes közösen az Alkotmánybírósághoz fordult.
A képviselőcsoport jelezte: Pest vármegye népességnövekedése indokolta a körzetek megváltoztatását.
Az alkotmányjogász szerint elképzelhető, hogy Karácsonyék a jogszabályok kijátszásával őriznék meg a pozícióikat.
Juhász Imre, az Alkotmánybíróság új elnöke a 2006-os rendőrterror kivizsgálásáról, a politika felelősségéről és arról is beszélt, miként készülnek arra, hogy a testület hamarosan 35 éves lesz.
Juhász Imrét megkérdeztük az Ábrahám–Puzsér-ügyről is.
Képtelen lehet többséget teremteni Karácsony Gergely
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Csaknem félszáz beruházás több mint 95 milliárd forintnyi támogatást kap.
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.