Nem költhet a német kormány
Zárolták a költségvetést.
Zárolták a költségvetést.
A jogszabályt már júliusban megszavazta a parlament, azonban egyes részeit az Alkotmánybíróság kifogásolta.
A még júliusban elfogadott jogszabályt Novák Katalin államfő nem írta alá.
Az egykori köztársasági elnök 81 éves volt.
Felülírhatja-e a népképviselők által hozott törvényeket néhány taláros ember?
A szövevényes jogi ügy járt már az első- és a másodfokú bíróságon, továbbá a Kúrián is.
A mi kis falunk sorozatot gyártó cég perének sértettje eljuttatta panaszát a Tatabányai Törvényszékhez.
Az Emberi Méltóság Tanácsa ezután is ellátja a határon túli magyarok jogvédelmét.
Már fel is esküdtek.
Gyurcsány Ferencék nem vettek részt a szavazáson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az új kínai vállalatok stratégiájának fókuszában a szoftver és MI áll.
Szemrevaló Filmfesztivál október 9-19. között.
Megható jelenetet is hozott az atlétikai vb első versenynapja.
Több baleset és munkavégzés is lassítja a közlekedést az ország útjain.
A német védelmi miniszter büszkélkedik, miközben a német gazdaság romokban hever.
Elfogták a tettest.
Hungary continues to support President Trump's efforts, the Foreign Minister wrote on X.
Több baleset és munkavégzés is lassítja a közlekedést az ország útjain.
A német védelmi miniszter büszkélkedik, miközben a német gazdaság romokban hever.
Elfogták a tettest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.