Bejelentették, megvan Donald Trump első kihívója
Nikki Haley 2010-ben, 38 évesen lett Dél-Karolina állam első női kormányzója, az ország történetének legfiatalabb állami vezetője.
Nikki Haley 2010-ben, 38 évesen lett Dél-Karolina állam első női kormányzója, az ország történetének legfiatalabb állami vezetője.

Nem jelentenek katonai veszélyt a lakosságra – közölte az amerikai védelmi miniszter a hétvégén történt három incidensről.

A nyugati fegyverszállító dilivonat a végtelenségig elnyújthatja az öldöklést.

Kreml: A Nyugat direkt és indirekt beavatkozása a konfliktusba egyre inkább egybeolvad.

Donald Trump: Minden Biden okozta krízist helyreállítok majd második elnöki ciklusom során.

Peking ma bekérette amerikai ügyvivőjét, amiért az amerikai haderő megsemmisítette a másik kínai léggömböt.

A börtön az amerikai kontinens legnagyobb ilyen jellegű létesítménye.

A szuperhatalom mára egy liberális-globalista kísérleti laboratóriummá vált.

A rendőröket felmentették a szolgálat alól, gyilkossággal és emberrablással vádolják őket, akár hatvan év börtönbüntetést is kaphatnak.

Kínai külügyi szóvivő: Ha az Egyesült Államok valóban véget akar vetni az ukrajnai harcoknak, akkor fel kellene hagynia a fegyverszállításokkal.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Volt egy kis balhé.

A Tisza Párt elnökének tevékenységét inkább az utánkövetési kényszer, semmint az önálló gondolatok vezérlik.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn délelőtt.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

A nemzetközi sajtó diplomáciai áttörésről ír.

Tusk szerint Lengyelország jövője Ukrajna sorsától függ.

Németország után Franciaország is segíti Belgiumot a belga légtérben észlelt drónok elhárításában.

The Ukrainian President calls Hungary to account.

Zsikó Zsuzsanna előadását tapsvihar fogadta Dél-Koreában.

Csak az idei esztendőben kilenc amerikai beruházást jelentettek be, melynek jelentős része a legújabb technológiák érkezését és a legmagasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását eredményezi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.