A guruló dollárok Soros-dollárok
Az Amerikából érkező támogatások mögött lényegében mindig feltűnnek a spekuláns körei.
Az Amerikából érkező támogatások mögött lényegében mindig feltűnnek a spekuláns körei.
Soros György mellett Brüsszel és Washington is a baloldali sajtó fontos fenntartója lett.
Hétfőn „Ruszkik, haza!”, kedden éljen a dicső, felszabadító szovjet hadsereg!
Kísértet járja be Amerikát, az antiszemitizmus kísértete – mondhatjuk stílszerűen marxista klisével David Pressman botrányosra sikeredett, Gyöngyösi Márton meghívásával terhelt széderesti vacsorája óta.
A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy semmi sem fogja eltántorítani a kormányt a nemzeti érdek képviseletétől.
Mérhetetlenül csalódott vagyok. Sokkal többet vártam Pressmantől, a deep state-től, az Egyesült Államok titkosszolgálataitól.
Az ügyben tett feljelentés Karácsony Gergelyt is érinti, ezért a BRFK nem vesz részt az eljárásban.
A washingtoni külügyminisztérium egyik alosztálya egy pályázaton keresztül 300 millió forinttal támogatja a Telex újságíróképzését.
A 2022-es magyarországi országgyűlési választásokon az egyesült baloldal úgy döntött, hogy nyílt támadást indít a magyar állam szuverenitása ellen.
A baloldal választási kampányát milliárdokkal támogató Action for Democracy megtéveszthette az amerikai hatóságokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.