Mérhetetlenül csalódott vagyok. Sokkal többet vártam Pressmantől, a deep state-től, az Egyesült Államok titkosszolgálataitól – amelyekből úgy szivárognak a titkos iratok, mint Józsi bá pöcéjéből a szenny­víz Bőnyrétalapon – és úgy egyáltalán: ettől a fantasztikus „világhatalomtól”. Amelyről amúgy mindig Shaw Oroszlánkölykök című zseniális regénye jut eszembe, abból is az a mondat, amelyet egy hajóparancsnok üvölt bele a rádiójába:
„A motorjaimban annyi erő sincs, hogy beteg k…rvát kirántsak a klozettról!”

Ezt már akkor demonstrálta az Egyesült Államok, amikor kivonult Afganisztánból (micsoda kivonulás volt az, barátom!), de azért mégis: ennél többet gondoltunk, elvtársak!

Mindenekelőtt be kell valljam – hiába, a hübrisz! –, amikor először olvastam az amerikai deep state és a titkosszolgálatok két üzenőfüzetében, a 444-en meg Dezső Bandinál a HVG-n, hogy „a magyar kormányhoz közelálló” embereket és befolyásos személyeket is kitiltanak az Egyesült Államokból, közöttük sajtómunkásokat is, mindjárt magamra gondoltam.

És elég régen voltam már olyan büszke, mint akkor, amikor arra gondoltam, hogy Pressman bejelenti majd, hogy ki vagyok tiltva az Amerikai Egyesült Államokból. Nagyon boldog lettem volna, mert elértem volna eddigi életem legnagyobb teljesítményét, vagyis azt, hogy a halálkultusz amerikai „demokratái” félnek tőlem. Arról nem is beszélve, hogy Amerika akkor is az enyém maradt volna. Jack London, Kerouac, Hemingway (bár ő szegény tényleg orosz ügynök volt, de azért zseni), Poe, ­Bierce, Twain, Coppola, a Cohen fivérek és a Töki Amerikája az én Amerikám maradt volna. És a kiirtott indiánok Amerikája is, Cooper Amerikája is – az az Amerika, amelyet hamarosan végképp betilt és eltüntet majd a woke, a Pressman-féle beteg, halálkultuszban létező Amerika.

Alaposan ráfizettem a hübriszemre.

Kijött Pressman, az érdeklődést kötelezően fokozó tíz perc késéssel, és bejelentette, hogy szankcionálták a Nemzetközi Beruházási Bank egyik magyar tisztviselőjét, Laszlóczki Imrét. Na puff neki. És akkor mit kezdjünk mindezek után szegény hülye dollármédiánkkal? Hogyan bízhatunk meg bennük ezentúl? Egy 444-ben, Soros Gyuri bácsi házi lapjában (tényleg, Sorost nem kellene kitiltani Magyarországról?), meg a Dezső Bandiban, aki, hát hogy is mondjam… Ugye, értik? Ezek harminchat órája írják, csak írják a vágyaikat, keltik itt a jólértesültség illúzióját, aztán nesze neked egy Laszlóczki Imre. Bár az is elég felháborító, hogy az Egyesült Államok bárkit, ismétlem, bárkit szankcionál Magyarországról, de ilyen apróságokon már fenn sem akadunk. De azért mégis…

Szóval ideküldi a deep state ezt a Pressmant aktivistának, kellemetlenkedő senkiházinak, nyomásgyakorló sajtkukacnak, és végül annyira futja, hogy a világ legrövidebb, legérdektelenebb, legröhejesebb, legfeleslegesebb sajtótájékoztatóján előáll Laszlóczki Imrével, majd boldogan és büszkén néz körül, mint Tom macska közvetlenül azelőtt, hogy Jerry egér felgyújtja a farkát… Szánalmas kis mutatvány volt ez, Pressman úr. Olyan igazán méltatlan a nagy ügyhöz, a normalitás, a demokrácia, a fontos emberi identitások, a múlt, a história és minden egyéb emberi dolog szétverésének ügyéhez.

Ennél azért többet vártunk magától. Mert ahogy a mi egyik legkedvesebb barátunk mondta annak idején: nem mindegy, hogy milyen szinten vagánykodik az ember. És ez, nagykövet úr, ez nem színvonal.

Ez Rajnák szintje. Többet vártunk magától és a gazdáitól.