Merjünk senkik lenni?
Kovács László nem is oly kései utódai – ült ő még nemrég Gyurcsánnyal egy pártban! – új stratégiát dolgoztak ki a maguk és az ország számára.
Kovács László nem is oly kései utódai – ült ő még nemrég Gyurcsánnyal egy pártban! – új stratégiát dolgoztak ki a maguk és az ország számára.

A demokraták legkirívóbb visszaélése a levélszavazás kiterjesztése és manipulálása.

Az ötven napja tartó nyomozás eredményeként a 28 éves férfit Pennsylvania államban fogták el.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága dönthet az esélyegyenlőségi vitákban.

Az államban változatlanul Buffalo térségében a legsúlyosabb a helyzet.

Két tucat halálos áldozatot követeltek a téli viharok az Egyesült Államokban.

A hatóságok közlése szerint legtöbben autóbalesetekben vesztették életüket.

Mitch McConnell szerint Ukrajna támogatása „nemcsak erkölcsileg helyes, de közvetlen befektetés a kőkemény, hideg, amerikai érdekek mentén”.

Tízezrek várják, hogy átkelhessenek az USA-ba, míg a határ túloldalán szükségállapotot rendeltek el és kivezényelték a Nemzeti Gárdát.

Kezelhetetlenné válhat az illegális bevándorlás a térségben, mivel december 21-én hatályát veszti az egyetlen, a kitoloncolást még lehetővé tévő jogszabály.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A frakcióvezető szerint a választás után derül ki, hogy mi lesz a mentelmi jog sorsa.

A síkosságmentesítés közös feladat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

A közösségi médiában tette közzé bejegyzését.

Újabb bizonyíték a kettős mércére.

Fokozódik az amerikai nyomásgyakorlás Teheránnal szemben.

Fucsovics Márton megszerezte idei első győzelmét.

Márciustól jelentős változások jönnek.

A Paris Saint-Germain sem a BL-ben, sem a bajnokságban nem áll az élen, míg a kupából hétfőn címvédőként esett ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.