A Legfelsőbb Bíróságnál – aktivizmusának köszönhetően – egyre inkább olyan ítéletek is születtek, amelyekben a megerősítő intézkedések alkotmányosságát is (tovább)vizsgálták, és ezzel párhuzamosan az egyetemeken terjedni kezdett a faji kvóta gyakorlata is, vagyis bőrszín alapján lényegében többletpontokat kaphattak a jelentkezők. A viták egy idő után már komoly jogi és dogmatikai válságot jeleztek, mert például a híres Bakke-ügyben (1978) a kilenc bírónak lényegében hat különböző álláspontja volt az egyetemi felvételiknél alkalmazott faji kvótákkal kapcsolatosan. A legfelsőbb bíróság azt állapította meg végül, hogy egy egyetem által alkalmazott megerősítő intézkedés – faji alapon történő pozitív diszkrimináció a felvételi kapcsán – nem alkotmánysértő, amennyiben a faji tulajdonság csupán egy szempont a sok közül a felvételinél, azaz a „kemény” kvóta az, amely önmagában alkotmányellenes.

Az 1980-ban született, Fullilove kontra Klutznik-ügyben a legfelsőbb bíróság ugyanakkor alkotmányosnak találta azt, hogy a szövetségi pénzalapok tíz százalékát kitevő összeg erejéig az USA kormányzata csak feketék (afroameri­kaiak) tulajdonában álló cégektől vásároljon árut vagy szolgáltatást. Néhány év elteltével, 1989-ben a Croson-ügyben már alkotmányellenesnek találta Richmond városnál az előnyben részesítés ilyen típusú formáját és előírását a fővállalkozón keresztül a kisebbséghez tartozó alvállalkozók esetében.

A megerősítő intézkedésekkel kapcsolatos hangsúlyeltolódást az 1996-os Hopwood-ügy is mutatja, ahol már nem támogatta az LB a faji sokszínűség biztosítását mint érvet. Annak leg­ádázabb ellenfele a taláros testületben éppen a sokáig egyetlen afroamerikai bíróként dolgozó Clarence Thomas. Fontos rögzíteni, hogy Thomas bíró személyes véleménye az, hogy minden, ami elfogadja a megerősítő intézkedések elméletét, azt sugallja, hogy a feketék alacsonyabb rendűek, és valójában épp ezt erősíti meg intézményesen ez a jogi eszköz.

A téma aktualitását az adja, hogy október végén több releváns ügyben is tartott az LB nyilvános meghallgatást, lényegében két próbaperről van szó. Mindkét most folyó ügy mögött Edward Blum jogász és konzervatív aktivista áll, aki létrehozta a Students for Fair Admissions (SFFA) nevű szervezetet a fair egyetemi beiratkozások érdekében, több mint húszezer diákot, szülőt és érintettet képviselve. Blum és támogatói szerint a jelenlegi faji besorolás (kategó­riák) és preferenciák a főiskolai felvételiknél igaz­ságtalanok, hiszen kiszorítják a jobb eredményű, de más rasszhoz tartozó, például az á­zsiai származású diákokat.

A hivatalos statisztikák azt mutatják, hogy a 25 éves és idősebb ázsiai amerikaiak 21,6 százaléka mesterfokozatú vagy magasabb, 51,3 százalékuk pedig bachelor végzettségű, miközben az országos átlag ezekben a kategóriákban 11,2 és 29,6 százalékos értékeket mutatnak, vagyis arányaiban durván a dupláját hozzák az á­zsiaiak a nemzeti átlagokat tekintve. Ezért – a sajtóban is – néha a felsőoktatási intézmények látogatottsága tekintetében már az ázsiai amerikaiakat úgy is ábrázolják, hogy azok mintegy megszállják az egyetemi campusokat, különösen az elit egyetemek és főiskolák tekintetében.

Ennek a vitának van egy nagyon rossz mellékzöngéje, amit jó lenne nem újra átélni: hogy valaki pusztán a származása miatt ne tudjon érvényesülni a szorgalma és erőfeszítései ellenére. Ráadásul a történelem most is segíthet megérteni a múltat: már 1907-ben Kaliforniában a japánok ellen zajlottak lázadások és tüntetések, amelyek végül az amerikai és a japán diá­kok szétválasztásához vezetettek az iskolákban országszerte.

A történelem arra mindenképp jó, hogy egy-egy jogi és társadalompolitikai kérdést tágabban, szélesebb kontextusban is lássunk, mielőtt ítélkezünk – különösen akkor, ha a hályogkovács magabiztosságával és arroganciájával rendelkeznek azok, akik mások felett törnek pálcát nap mint nap. Az esélyegyenlőséget elsősorban nem a joggal és a tehetséges emberek elleni fellépéssel, hanem kemény munkával és az alapoknál lehet megoldani: az alapfokú oktatási rendszer újragondolásával és a tanulás mint érték iránti közfelfogás megváltoztatásával ott, ahol ez alacsony szintű. Egy család számára – a tévézés és céltalan internetezés, tiktokozás helyett – az olvasás képességének kell a legfontosabb célnak lennie, mire a kisgyermek az első osztályba lép. Ha csak ezt sikerül elérni, már sokkal beljebb leszünk – mindannyian.

Mondom én, akinek szinte semmi esélyt nem adtak, amikor elkezdtem – az átlagnál jóval később – beszélni súlyos hallássérülésem miatt, és úgy kerültem be az általános iskola első osztályába, hogy igazából fel sem merült a továbbtanulás reménye.

A szerző az NKE tudományos főmunkatársa, ENSZ-szakértő

Borítókép: Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke elérzékenyülve áll a Tisztelet a házasságnak elnevezésű törvény aláírása előtt az amerikai törvényhozás washingtoni épületében, a Capitoliumban 2022. december 8-án, miután a képviselőház megerősítette az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényt. A lépést a Demokrata Párt képviselői kezdeményezték, mert attól tartottak, hogy a Legfelsőbb Bíróság eltörölheti az ilyen házasságokat országszerte legalizáló 2015-ös döntést. (Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik)