A kalauz örömhíre
Magyarország szovjet katonai megszállás alatt állt, így minden demokratikusnak tűnő kísérlet csak látszatintézkedés volt.
Magyarország szovjet katonai megszállás alatt állt, így minden demokratikusnak tűnő kísérlet csak látszatintézkedés volt.

Nem gondolnánk, hogy ennek a szelíd nevű és hangszerelésű countryzenekarnak még a hanyatló Kádár-rendszerben is meg kellett küzdenie azért, hogy ebben a tematikában lemezt készíthessen.

A forradalom ünnepe előtti napon, október 22-én az újságíró a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.

A blokádot taxisok szervezték, ám az SZDSZ rákapcsolódott a benzináremelés miatti tüntetésekre.
Az atya készítette fel Antall József miniszterelnököt az utolsó útjára, majd el is temette.
Milyen szerepet játszott a magyar rendszerváltásban az MDF–SZDSZ- vagy más néven Antall–Tölgyessy-paktum?

Nemzettudatunkról keserű bizonyítványt állított ki a 2004. december 5-i népszavazás.

Nemzeti elkötelezettségű politikusnak mutatta magát.

Terjedelmes interjút adott a valaszonline.hu-nak Antall György, a néhai miniszterelnök elsőszülött fia.

Gulyás Gergely Antall József miniszterelnök megválasztásakor elhangzott szavaival emlékezett meg.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki eddig lemaradt az utalványról, kérheti az ismételt kézbesítést.

A Partizán riportere a Békemeneten kérdezte Menczer Tamást.

Több mint negyven percet kellett várni a segítségre.

Az uniós csúcson kiderült, amit már eddig is tudtunk, hogy elfogyott a pénz, rosszul teljesít az Európai Unió, ezért energiaáremeléseket lengettek be, amely több ország vezetőjét is nagyon rosszul érintett.

Idén két politikus veheti át a díjat.

A korábbi miniszterelnök szerint országának van egy különleges fegyvere, amellyel segíthetné Ukrajnát.

Új tengeri drónhajókat fejleszett ki az ukrán hadsereg.

Hungary’s foreign minister held talks in the United States.

A Liverpool edzője a sérültekről is beszélt a pénteki sajtótájékoztatón.

Az érces hangú rocker mellett a lánya énekel a duettben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.