Nem akárkivel beszélgetett Novák Katalin a dubaji konferencián
A köztársasági elnök az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáján vesz részt.
A köztársasági elnök az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáján vesz részt.

A nemzetközi szervezet célja, hogy Ukrajna biztonságosan exportálhasson gabonát a Fekete-tengeren keresztül.

A mostani július lehetett évezredek óta a legforróbb hónap.

António Guterres szerint új erős politikai elkötelezettségre lesz szükség.

A főtitkár elsősorban a kőolajipari cégeket bírálta.

A nők jogaival világszerte visszaélnek, fenyegetik és megsértik őket, az évtizedek alatt elért fejlődés pedig a szemünk láttára tűnik el.

A béke kilátásai egyre kisebbek, miközben a konfliktus további elmérgesedésének esélye nő.

A megállapodásban felszólították az országokat, csökkentsék a fosszilis tüzelőanyagok támogatását.

António Guterres szerint krízisek sora veszélyezteti az emberiség jövőjét és a bolygó sorsát.

António Guterres Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel találkozik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ne dőljünk be a meséknek – figyelmeztet a miniszterelnök.

Szentkirályi Alexandra az Igazság órájában.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Zelenszkij magyarázkodhat.

Újabb súlyos kudarcra derült fény.

Kudarcba fulladt a politikai támadás.

Megéri a nyugdíjasokat foglalkoztatni mindkét félnek.

A Manchester City edzője azután állt elő a dologgal, hogy a csapatával bejutott a Ligakupa fináléjába.

Az autópályák 900 milliárd forintot hoznak a kasszába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.