Teljesen víz alá került öt megye, többen meghaltak az olaszországi áradásokban
Szerdán sem enyhül az esőzés a meteorológiai előrejelzések szerint.
Szerdán sem enyhül az esőzés a meteorológiai előrejelzések szerint.

Malájok ezrei menekülnek az áradások elől az ország déli részén.

Legalább 36-an meghaltak Brazília délkeleti részén az esőzések okozta áradásokban – közölték Sao Paulo állam hatóságai.

A globális felmelegedés miatt olvadó gleccserek okozta áradások világszerte 15 millió ember életét fenyegetik. A világ gleccserei 2006 és 2016 között együttesen évente mintegy 332 gigatonna jeget veszítettek.

Áradásokat okozhat a napokban lehulló csapadék – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az ENSZ szakosított szerve értékelése szerint.

Négy államban is súlyos károkat okoz az időjárás.

Áradások sújtották az ország nagy részét, legkevesebb négyen életüket vesztették, többen pedig eltűntek.

A pusztító áradások eddig legalább 443 halálos áldozatot követeltek, és több ezer épületet döntöttek romba.

A térségre szerda óta rekordmennyiségű csapadék hullott, az éves mennyiség mintegy harmada.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.