Arannyal borított hamburgert árulnak Kolumbiában
Egy bogotai étteremben a 24 karátos ehető nemesfémmel bevont burger a vendégek kedvence.
Egy bogotai étteremben a 24 karátos ehető nemesfémmel bevont burger a vendégek kedvence.

Az év abszolút hajrájában került piacra az Apple idei utolsó terméke.

Idén az arany dollárban számolt ára elérte a kilenc évvel korábbi csúcsot, sőt átmenetileg meg is haladta azt, majd visszatért alá.
Elterjedt az a nézet – vagy inkább illúzió –, hogy a bitcoin válságálló, a befektetők rohannak érte.

Miután az arany ára nemrég csúcsokat döntött, felmerül a kérdés, hogy felfuthat-e a kitermelés.

Equilor: A koronavírus második hulláma nem hoz a korábbihoz hasonló visszaesést a gazdaságban.
Az arany ármozgásában az amerikai elnökválasztás is szerepet játszhat, az ezüst követi értékesebb társát.

Az arany ára idén már több mint 30 százalékot ralizott, amivel az egyik legjobban teljesítő eszköz idén.

A jelenlegi világgazdasági helyzetben akár rekordmagas szintre érhet az árfolyam.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcsról jelentkezik.

A vágyott kisbabát is elveheti tőlünk az endometriózis.

Október 23-án Orbán Viktor emlékezetes beszédet mondott a Kossuth teret és a környező utcákat megtöltő óriási tömeg előtt.

A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint a Fidesz nemcsak a tömegek mozgósításában, hanem a közhangulat alakításában is felülkerekedett, miközben a Tisza Párt továbbra sem tudja hitelesen megfogalmazni, mit kínálna kormányváltás esetén.

Már dolgoznak egy javaslaton.

Ukrajna mindenek előtt.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter az Amerikai Egyesült Államokban tárgyalt.

A szenzációs teljesítménye után Kós már a második magyar aktív világcsúcstartó.

Az Árva érintőlegesen foglalkozik a forradalommal, de annál többet árul el a korszakról.

„Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.