Csaknem másfél milliárd forinttal nem tud elszámolni a Jobbik
Visszatérő szabálytalanságok vannak jelen a párt gazdálkodásában 2005 óta.
Visszatérő szabálytalanságok vannak jelen a párt gazdálkodásában 2005 óta.

A Covid–19-vírus és a korrupció is az egész világ alattomos betegsége, a leghatékonyabb védekezés pedig nyilvánvalóan a megelőzés.

180 rendszeres állami támogatásban nem részesülő párt törvényességi ellenőrzése van folyamatban – írja közleményében az Állami Számvevőszék.
Az ÁSZ ellenőrzése összesen 24 közös önkormányzati hivatalra és a hozzájuk tartozó községi önkormányzatokra terjedt ki.

2011-től a lakossági megtakarítások egyre nagyobb szerepet játszottak az államadósság finanszírozásában.
Erősíteni kell a kistelepülési önkormányzatok szabályozottságát és korrupció elleni védettségét.
A párt 2017. és a 2018. évi pénzügyi kimutatásait nem a jogszabályi előírások szerint készítette el.

Mintegy egymillió fővel csökkent a szegénységben élők száma Magyarországon tíz év alatt – derült ki Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék szóvivőjének szavaiból a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön. A műsorban beszéltek ar
Egy újabb, a vasárnapihoz hasonló stafétaláncra is igény volna a színművészetit megszállók közt.

A számvevőszék több mint tizenhat hónappal ezelőtt jelezte a színművészeti egyetemnek, hogy nem szabályszerű a gazdálkodása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.