Nem maradt következmények nélkül a halálos késelés
Az AEK Athén–Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája-mérkőzés utóélete.
Az AEK Athén–Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája-mérkőzés utóélete.
A KÍ Klaksvík a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körében a norvég bajnokot is legyőzte.
Az AEK 22 éves szurkolóját késelték halálra a horvátok, az UEFA jövő szombatra halasztotta a meccset.
Szinte örömtüzek gyúltak Ukrajnában amiatt, hogy elküldték a Ferencváros vezetőedzőjét.
A szurkolónak is van vágya: azonosulni akar a kedvenceivel. A fradisták most meghasonultak.
Az elnök ígérete szerint a BL-kudarc után a Ferencváros játékosai sem ússzák meg a felelősségre vonást.
Az Üllői úton két gólt szerző Árni Frederiksberg szerint mindent elmond a Fradi elleni BL-párharcról, hogy az FTC két meccsen hatszor találta el a kaput.
Az elmúlt évek fényes sikerei sem jogosítják fel a Fradit a feröeri bajnok lebecsülésére.
A Liverpool magyar klasszisa az előző idényben bekerült a Bajnokok Ligája tíz leggyorsabb játékoa közé.
A Slovan Bratislava a pályán is csődöt mondott, az egyik játékosa harapott, egy néző pedig a pályára szaladt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Európai Bizottság javaslatot tett.
Az Országos képalkotó diagnosztikai modernizációs program keretében a kormány 30 CT- és 11 MR-készüléket szerez be 22,6 milliárd forint értékben.
Megérkezett Megaman, nincs is ennél fontosabb ügy egyes baloldali orgánumoknál.
Németország Jordánia segítségével légihidat létesít.
Putyin hangsúlyozta Szíria egységének fontosságát.
Az elnök közvetítésével ért véget a halálos határkonfliktus.
Zelenszkij lázadást indított az Egyesült Államok ellen.
Putyin hangsúlyozta Szíria egységének fontosságát.
Az elnök közvetítésével ért véget a halálos határkonfliktus.
Zelenszkij lázadást indított az Egyesült Államok ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.