Tarlós István: Végeláthatatlan perek jöhetnek
Karácsony fantomadója súlyos konfliktusokat okozhat.
Karácsony fantomadója súlyos konfliktusokat okozhat.
Tarlós István: Jelenleg szimbolikus városvezetés történik.
Az első három évét értékelte a főpolgármester.
Az igen tisztelt balliberális kollégák a kritikai újságírást az önkormányzatok, a főváros, illetve a főpolgármester esetében is nyugodtan gyakorolhatnák.
A főpolgármester viccelni próbált: sajtóperekből fizetne a szemétszállítóknak.
Még pénteken is sok helyen halomban állt a szemét a fővárosban. A főpolgármester perrel fenyegette a sajtó munkatársait.
Az állami cég idén 1,4 milliárd forinttal többet utalt át a fővárosnak, mint amennyi a szemétdíjból befolyt, s ezenfelül további egymilliárdot fizetett ki.
Karácsony Gergely mellett Bősz Anett főpolgármester-helyettes és Gurmai Zita szocialista politikus is az LMBTQ-közösség jogaiért emelt szót.
A kormány és a gyermekvédelmi törvény ellen tiltakoztak a menet résztvevői.
A józsefvárosi vezetés dietetikai szaktanácsadásra hétszázezer forintot fizetett ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Százmilliárdos üzletnek vetettek véget a hatóságok.
Salvador Plasencia 15–21 hónap börtönbüntetéssel számolhat.
A pünkösdi hétvége azért rontott a statisztikán.
Tovább nőtt a reálbér.
Valószínűleg a telefonját nézte, és azért nem vette észre, hogy megáll egy kamion a sávjában.
Benedek Szabolcs könyvet írt arról a magyar futballedzőről, aki negyven évvel ezelőtt kapitányként irányította a magyar labdarúgó-válogatottat Mexikóban a világbajnokságon.
A miniszter szerint a terv drágább, kiszámíthatatlan forrásokra kényszerítené az országot.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Valószínűleg a telefonját nézte, és azért nem vette észre, hogy megáll egy kamion a sávjában.
Benedek Szabolcs könyvet írt arról a magyar futballedzőről, aki negyven évvel ezelőtt kapitányként irányította a magyar labdarúgó-válogatottat Mexikóban a világbajnokságon.
A miniszter szerint a terv drágább, kiszámíthatatlan forrásokra kényszerítené az országot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.