időjárás -3°C Abigél , Alex 2023. február 9.
logo
ŐRZŐK LÁZADÁSA – Ismét feljöttek a sötétség bugyraiból a régi kommunisták

Soha többé szocializmust!

Gajdics Ottó
2022.12.06. 05:40
Soha többé szocializmust!

Ezt azért nem gondoltuk volna. A rendszerváltozás után több mint harminc évvel azon morfondírozik a magyar társadalom többsége, miként lehet megakadályozni a posztkummunisták, szélsőbaloldaliak és neomarxisták ismételt térnyerését a közéletben.

Ráadásul hiába mutatta meg az antikommunista, nemzeti, keresztény jobboldal már négy kétharmados parlamenti többséget eredményező választáson, hogy a magyarok java része nem kér a világmegváltó ideológiák által vezérelt társadalommérnökök alternatív valóságából, ép ésszel felfoghatatlan módon újra és újra nemzetközi segítséget kapnak nemzetrontó politikájukhoz.

Most éppen attól a Nyugattól, amelyre a hidegháború idején az egyedüli reménysugárként tekintettünk, amelyben annak idején olcsó albérletek és kollégiumok füstös szobáiban a Hair vagy a Jézus Krisztus szupersztár karcos lemezeit hallgatva egyedüliként bízhattunk, amitől titokban azt vártuk, hogy egyszer majd valamilyen csoda folytán megszabadít bennünket attól a léleknyomorító tévedéstől, amit létező szocializmusnak becéztek akkoriban. Most azt kell elviselnünk, hogy ismét tort ül fölöttünk az őrület, egyenlőségről papolnak a mindig egyenlőbbek, megint el akarják végképp törölni a múltat, és ha nem vigyázunk, akkor nemzetközivé lesz holnapra az egész világ.

Egészen döbbenetes, hogy az a Vlagyimir Putyin figyelmeztetett már tavaly októberben a nyugati szélsőbaloldali mozgalmak veszélyeire, akit a Szovjetunió visszaállításának szándékával vádolnak a woke és az eltörlés kultúrájába belehülyült Nyugaton. Az orosz elnök világosan kifejtette, hogy bár a jelenkori progresszív ideológiák örömmel tetszelegnek az erényesebb és erkölcsösebb emberiség letéteményeseként, valójában a bolsevikok intoleranciája, az agresszív dogmatizmus jellemző rájuk, amivel eltörölnek, kirekesztenek és felszámolnak mindent és mindenkit, aki mást merészel gondolni a világról, mint ők.

A moralizáló nyugati felfogás szerint tulajdonképpen annak a szélsőbaloldali radikalizmusnak az oldalára kellene állnunk az Ukrajna területén zajló orosz–amerikai konfliktusban is, amely el akarja törölni nemzeti, vallási és immár nemi identitásunkat is. Ellenkező esetben Putyin propagandistájának neveznek bennünket, és a legundorítóbb bélyegeket ragasztják a homlokunkra. De ugyanez a feloldhatatlannak tűnő ideológiai konfliktus tapintható ki az Európai Unió balliberális elitje és a hazánk között dúló küzdelem hátterében is.

A jogállamiság homályos fogalmára hivatkozva állnak bosszút a magyarokon, amiért nem támogatják az illegális bevándorlók invázióját, nem engedik a gyerekek közelébe a genderideológiát és az LMBTQ-propagandát. Végső soron pénzügyileg akarják ellehetetleníteni a nemzeti kormányt, mert ellenáll a kevert népességen alapuló multikulturális Európai Egyesült Államok létrehozására irányuló hagymázas elképzeléseknek. Attól félnek, ha Magyarország sikeresen őrzi szuverenitását, jobboldali, keresztény, konzervatív politikája egy erős nemzetállamot eredményez Európa közepén, az példát mutat a nyugati társadalmak megfélemlített, elnyomott rétegeinek is.

Soha nem szabad elfelejteni, hogy Nyugaton régen befogták azok száját, akik szerint nincs semmi baj nálunk a sajtó- és szólásszabadsággal, jaj annak, aki szerint hazánk nem diktatúra, nem hibrid választási autokrácia. Állásával játszik az, aki titokban arról álmodozik, bárcsak neki is olyan miniszterelnöke lenne, mint Orbán Viktor. Mindig letorkoltam édesanyámat, amikor aggódva próbált eltántorítani a kommunistákkal folytatott ádáz harcoktól. Ne csináld kisfiam, még visszajöhetnek, ezt mondogatta, amikor szóba kerültek. Most azt látjuk, hogy visszajöttek, ugyanolyanok, ugyanazt művelik. Nem gondolhatja senki, hogy most kevesebb áldozatot hagynának maguk után, ha nem fékezzük meg azonnal őket.

Az identitásgyilkos szélsőbalos ideológia egyik legaljasabb fegyvere a végtelen cinizmussal politikai korrektségnek nevezett agymosó gépezet. Ennek működését nemcsak a szavaink ellopása közben, értelmükből való kiforgatása során figyelhetjük meg, hanem abban a morálisnak álcázott, ám annál sötétebb okoskodásban is, amelynek során átírják a múltunkat, megfosztanak bennünket emlékeinktől, de legalábbis megpróbálják azokat a saját érdekük mentén átformálni. Erre volt példa az is, amikor nyáron a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat közterületet nevezett el Horn Gyuláról. A kormánypárti képviselők ezt érthető okokból nem szavazták meg, de a balliberális többséget ez egyáltalán nem zavarta. Meg sem fordult a fejükben, hogy ötletükkel bármi probléma lenne.

Szögezzük le, a posztkommunisták gyülevész hadának mai felhozatalát látva Horn Gyula valóban kiemelkedő tehetségnek tűnik, már-már elismerésre méltónak tarthatnák politikai életművét. Csakhogy nem ez a mérce. Ha komolyan vesszük 1956 szellemiségét, ha nem kívánjuk meggyalázni a hős forradalmárok emlékét, akkor nem nevezünk el semmit egy pufajkásról. Ha kérték volna Karácsonyék, már akkor kifejtette volna nekik ugyanezt a Magyar Tudományos Akadémia. Mivel eszükbe sem jutott kérni, néhány jóérzésű igaz hazafi cselhez folyamodott, és írásba foglaltatták a tudományos testülettel, hogy Horn Gyula közismert életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett, sőt vezető szerepet vitt a XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában, ezért sem alapítvány, sem közterület nem nevezhető el róla.

Badarság tehát az, amire Karácsonyék hivatkoznak, hogy a ma emberének azt üzenné eljárásuk, a bevallott bűnök megbocsáthatók. Sokkal inkább azt üzeni mindenkinek, aki kénytelen a mai napig lelke mélyén viselni a kommunista elnyomó gépezet felmenői ellen elkövetett bűneinek terhét, hogy a kommunisták régen is azt csináltak, amit akartak, és ma is ők dicsőülnek meg, miközben az áldozatok forognak a sírjukban.

Nagy Imrével kezdődött, az ő megítélését sem sikerült józanul, minden történelmi tényt és minden érintett érzékenységét figyelembe véve kibeszélnünk magunkból. A legőszintébb, ami a hébe-hóba előforduló vitákban elhangzott, hogy nem állhat valaki egyszerre az áldozatok és a gyilkosok oldalán. Ahhoz hogy ezt a lehetetlenséget a balliberálisok mégis valósággá tudják hazudni, a saját szájuk íze szerint kellene visszamenőleg átírniuk azt a történelmet, amit épp hogy elkezdett a történészszakma hitelesen feldolgozni és megírni.

Ebben az új felfogásban Horn nem is volt pufajkás, de ha az is volt, ő nem lőtt, nem ölt meg, nem kínzott meg senkit, ha mégis, akkor már korán megbánta, bocsánatot is kért, különben is Gyurcsányhoz képest milyen jó miniszterelnök volt, igazán megérdemel a brüsszeli szobor után egy jó kis sétányt.

Erre kell egy emberként felüvöltenie minden józanul gondolkodó magyarnak, hogy nem! Eddig és ne tovább. Ezer köszönet és hála Felföldi Zoltánnak és társainak, akik elvégezték azt, amit a felelősséget soha semmiért nem vállaló Karácsony Gergely és bandája el akart sunnyogni. Immár tudományos állásfoglalás is megfogalmazta, hogy nem élhetnek vissza a posztkommunisták sem azzal, hogy a társadalom meg akar gyógyulni, meg akar békélni, meg akar bocsátani.

Ezt a folyamatot az ilyen húzások, amivel relativizálni próbálják a rendszerváltás előtt elkövetett bűneiket, amivel tisztára akarják mosdatni utólag a bűnösöket, csak akadályozzák.

Politikai közhely ma már, hogy 1990-ben a demokratikusan megválasztott parlament első dolga az lett volna, hogy megalkotja azt a lusztrációs törvényt, ami alapján szóba sem jöhetett volna, hogy 1994-ben Horn Gyula miniszterelnök legyen. Nem így történt. De ez semmi esetre sem ad felhatalmazást a mai balliberálisoknak arra, hogy nyeglén belegázoljanak mindazok lelkébe, akiknek minden nappal kisebb az esélyük arra, hogy valaha is visszakapjanak egy parányi szeletet mindabból, amit az elvtársak tobzódása elrabolt az életükből.

Nincs elkeserítőbb a mai felbolydult, háborúba ájult világban, mint azt látni millióknak, hogy szép lassan minden semmivé válik, ­amiért leélték életük javát. Mi, akik kilencvenben alig akartuk elhinni, hogy annak a tespedt, sehová nem vezető agylágyulásnak egyszer vége szakad, most azon hüledezünk, hogy kezdődik minden elölről. Ráadásul ma már nem ad reményt sem Amerika, sem Európa, sőt egyenesen onnan türemkedik be az őrület olyan formákat öltve, amiket az abszurd összes nagyágyúja sem tudott volna együtt sem kitalálni. Csak abban bízhatunk, hogy összefogva fel tudunk lázadni a posztkommunista nyomulás ellen. Soha többé Horn Gyulákat, Gyurcsány Ferenceket és Karácsony Gergelyeket! Soha többé szocializmust.

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.