Európa elvesztése (1. rész)
Miért és meddig tűrik nyugaton a világukra és életükre törő hordákat?
Miért és meddig tűrik nyugaton a világukra és életükre törő hordákat?
Egyhangú döntés helyett a jövőben a minősített többség is elég lenne a közös kül- és biztonságpolitika területén.
Hogy Jakab Péter erkölcsileg hulla, azt már jó ideje boldog-boldogtalan látja.
Olvasom, hogy az Országgyűlés költségvetési bizottságának élére kinevezett MSZP-s Vajda Zoltán korábban uniós pénzekkel trükközött.
Márki-Zay Péter még mindig nem számolt el.
Az ifjú Majtényi is tagja volt a vörös kokárdás tüntetést szervező Demszky-féle maoista körnek.
A Republikon rendezvényén kiderült: a szivárványkoalíciónak a kampány során nem volt politikája.
A főpolgármester véleménye mára száznyolcvan fokos fordulatot vett, és megszorítást emleget.
A baloldal csodálattal beszél az egykori dél-afrikai elnökről, példaképként beállítva őt, azonban a valóság ennél jóval árnyaltabb. Ez Mandela igazi arca!
Egy helyi lakos szerint a baloldali politikus „semmit nem csinál, csak lopja a napot”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Együtt mennek el.
A túrázók éjszakai különvonattal térhetnek vissza Hűvösvölgybe
Három híd, hathavi munka, 21 nap telepítés történetét mesélik el a képek.
According to security policy expert Robert C. Castel, the Alaska summit's greatest achievement is that the two sides set out on the path of dialogue, leaving the door open to a peace process.
Folytatódik a vita a német sorkatonaságról, Mandred Weber párttársai már a nőkre is kiterjesztenék a katonai szolgálatot.
A labdarúgó NB I 4. fordulójában vasárnap délután rendezik a keleti rangadót.
A Blue Heron című film nyerte el a legjobb elsőfilm díját.
Folytatódik a vita a német sorkatonaságról, Mandred Weber párttársai már a nőkre is kiterjesztenék a katonai szolgálatot.
A labdarúgó NB I 4. fordulójában vasárnap délután rendezik a keleti rangadót.
A Blue Heron című film nyerte el a legjobb elsőfilm díját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.