Amikor 2004. május 1-jén Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, azt hittük, megérkeztünk. Oda, ahol mindig is voltunk. Tágra nyílt szemekkel tanultuk, hogyan kell európaiul élni, viselkedni, beszélni. Mint egy lelkes kisdiák, eminensek akartunk lenni, mert azt hittük, hogy nyugaton mindent jobban tudnak. Elvégre az eredmények őket igazolták. Gazdagság, elegancia, kifinomultság. Még a problémáikat is irigyeltük. Szabályozták, hogyan és mennyire görbüljön az uborka. A csirkék és a disznók jóléte, szórakoztatása volt a legnagyobb gondjuk. Talán már akkor gyanakodnunk kellett volna.
Azóta eltelt tizennyolc esztendő, nagykorúak lettünk az unióban. Felnőttünk, és kiderült a keserű valóság. Nem mi, magyarok, lengyelek, csehek stb. kellettünk nekik, csak a piacunk. Cserébe kaptunk egy illúziót, hogy mi is nyithatunk cukrászdát Bécsben. Közben pedig a tanár nénis kioktató, kicsit lekezelő hangnem pattogós, utasító, sőt fenyegető stílusra váltott.
A szemünk előtt zajlik Európa átalakulása. Az optimisták szerint minden új kihívásra egyetlen jó válasz létezik: még több Európát! Építsünk egy Európai Egyesült Államokat, sőt Európai Birodalmat. Csak senki nem teszi fel azt az egyszerű kérdést, hogy a történelem során volt-e egyetlen olyan birodalom, amelyik nem tudta megvédeni a határait. Csak pénzzel és üres szólamokkal még egyetlen birodalmat sem sikerült felépíteni, sem egyben tartani. Az Európai Birodalom nem lehet erőd, kaptuk erre a magyarázatot. Ezért aztán elküldték a meghívót sok millió fiatal, erős és éhes bevándorlónak. Mi meg tudjuk csinálni! – ígérte 2015-ben pökhendi módon a német kancellár, és nem beszélt a levegőbe. Megcsinálták. A már évtizedek alatt bevándorolt közel-keleti és észak-afrikai migránsok milliói mellé jött a friss erő. Integráció, befogadás, elfogadás, multikulturalizmus – hallottuk a kioktató varázsigéket.
Amikor Magyarország ki merte mondani, hogy nem kér ebből, és kerítéssel védi meg a szuverenitását, mindjárt azzal fenyegettek bennünket, hogy kizavarnak az osztályteremből. Bocsánat, kiírnak bennünket az európaiak sorából. Aztán eltelt néhány év, és az illegális migrációt legjobban támogató Svédország kénytelen volt bevallani a nyilvánvalót. Az integráció megbukott, az ország pedig az anarchia szélére sodródott. A svéd állam már nem tudja kezelni az önmaga által gerjesztett probléma tragikus következményeit. De nincs ezzel egyedül. Franciák, németek, belgák is hasonló gondokkal küzdenek. Illetve nem küzdenek. A válaszuk az iszlám térhódítására: még több Európát! Vagyis a szétzilált, felbomlóban lévő nemzeti keretek helyett még több Brüsszelt.