A végeláthatatlan vitában, hogy kiről nevezhetnek el, kiről nem közterületet, néhány éve tisztábban látunk. Törvény mondja ki, hogy aki tömegpusztító, diktatórikus berendezkedés előmozdítója, vezetője volt, annak nem járhat a közösségi elismerés. Mai lapszámunkból azonban kiderül, hogy a nézőpont mégsem közös: akad, aki egyeseknek hős, másoknak rossz példa. Például Horn Gyula.
Róla hosszabb vitát nem érdemes nyitni: az 1956-os szabadságharc ellen fegyverrel harcolt, később kommunista diplomata, majd állampárti vezető. Ilyen módon tehát Apró Antalhoz vagy Kádár Jánoshoz hasonlít a pályafutása, ők voltak a harcostársai. Még akkor is, ha 1988 után némileg enyhít a megítélésén, hogy ügyesen felkapaszkodott a demokrácia feliratú bakra, és onnan – nem önszántából – kiállt az egyesült Németországért.
Hogy nem Horn Gyula érdeme a keletnémet turisták nyugatra szöktetése, magyarázni is felesleges. Azokban az években magas szintű amerikai–szovjet tárgyalásokon döntöttek mindarról, amit Horn, Németh Miklós és a többiek a megfelelő pálfordulás után érvényesítettek a Magyar Népköztársaságban. Hazánkban ma is millió számra élnek olyan polgárok, akik szerint Horn nem hős, hanem a hatalmi gépezet egyik irányítója, akiről a törvény írott betűje szerint nem lenne szabad elnevezni utcát, teret, közterületet.
Hogy a baloldali Németországnak az ő személye mit jelent, már csak azért is közömbös számunkra, mert ma is él az a volt berlini kancellár, aki a Gazprom szolgálatába szegődött jó pénzért, majd ugyanezért most kiradíroznák a nemzeti emlékezetből – számoljanak el a németek a maguk ködképeivel, nekünk ehhez semmi közünk.
Nekünk a halott Horn Gyuláról kellene valamit mondanunk. Ezért inkább hallgatunk. Azért ebben a vezércikkünkben is leszögezzük: személyének nyilvános és maradandó megörökítése nem szolgálja a társadalmi békét ebben az országban. A magyar történelem, gazdaság, kultúra ezernyi nagysága kerekedik föléje mindenféle értelemben. Legyen baloldali vagy jobboldali bármelyikük, amit létrehoztak, ránk örökítettek, sokszor méltó a megőrzésre, Horn életműve viszont sötét, ártalmas, nem jó példa.
