Ők azok a baloldali képviselők, akik búcsúznak a parlamenttől
A Jobbik frakciója 2018-hoz képest 17 képviselővel csökkent, míg a DK-é 7 fővel gyarapodott az Országgyűlésben.
A Jobbik frakciója 2018-hoz képest 17 képviselővel csökkent, míg a DK-é 7 fővel gyarapodott az Országgyűlésben.
A bukott kormányfőjelölt szerint a Jobbik-elnök közönségének nagy része DK-s szavazó. Jakab szerint Márki-Zay rúgott bele a jobbikos szavazókba.
Minimum kéthetes, amolyan kudarcfeldolgozó vakációra bocsáthatjuk a balos kényszerkoalíció leharcolt vitézeit és vitéznőit.
Kiszelly Zoltán szerint azonban az lett volna tisztességes és demokratikus, ha a bukott pártok elnökei Gyurcsányostul, Jakabostul lemondtak volna.
Ha valaki olyan vezetőt választ, aki nem tudja vagy nem akarja a kijelölt politikát folytatni, az bukni fog – szögezte le.
A Jobbik elnöke is értékelte a 2022-es választás eredményeit.
Az új nyugati világrend legfontosabb újítása, hogy felszámolja az ember alapvető identitásait: a vallási, a nemzeti és a nemi identitást.
Választási visszaéléssel kapcsolatos esetekben indultak vizsgálatok.
Bajnaiék a közösségi médiumokon keresztül a mesterséges intelligencia és a chatbotok segítségével főként a bizonytalanokat veszik célba.
A jobb híján baloldalnak nevezett zavaros konglomerátum szemében a jobboldaliság, a konzervativizmus eleve gyűlöletkeltésnek minősül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Meglepte a külügyminisztert, mennyire egyszerűen lehet csatlakozni a programhoz.
Trauma és idegrendszeri probléma jeleit sem mutatja, ezért hagyták életben.
A kétkezi munka mellett ötszáz kilogramm állateledel kiosztásával is szeretnének hozzájárulni a Rex Kutyaotthon Alapítvány munkájához.
Nem a korábbi magyar szövetségi kapitányra esett a szebb napokat látott Schalke választása, hanem a holland Kees van Wonderen kap bizalmat.
Az Európai Unió számos országából, illetve Bosznia-Hercegovina szomszédságából is érkeztek mentőcsapatok, hogy az áradások és földcsuszamlások sújtotta területen segítsenek vasárnap.
Megérkeztünk Olaszországba, ahol a Patrióták Európáért képviselőcsoport vezetői ma a jobboldali Liga pártrendezvényén gyűlnek össze – írta közösségi oldalán a miniszterelnök politikai igazgatója.
Egy madármegfigyelővé váló kutatóról szól az egyetemi kutatók videográfiája.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Az aradi vértanúk emléknapját az első Orbán-kormány 2001-ben nyilvánította nemzeti gyásznappá.
Hányadik helyen van Brassó a Kárpát-medence legjobb sörös városai közt?
Az Ultrasliberi Hungaria nevű Facebook-oldal beszámolója alapján a percekig tartó kődobálás és pofozkodás végén a hazai szurkolók elmenekültek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.