Égető problémára világított rá a szolnoki kalandparkban történt bántalmazás
Több vetülete is van az ügynek, de itt a legdurvább.
Több vetülete is van az ügynek, de itt a legdurvább.
– Eszméletlen és borzasztó, amit a videón látni – ezt mondta a szolnoki kalandparkban megrúgott kisfiú édesanyja.
Életveszélyes állapotban vittek kórházba egy nőt.
Vajon a két sportoló összecsap?
A lányt az egyik kuncsaftja mentette ki.
Egy illetlen megjegyzés miatt robbant ki a balhé.
Az NMHH-hoz érkezett megkeresések szerint a szexuálisan online bántalmazottak között a legtöbb még gyermek.
Hajtóvadászatot indított a rendőrség.
A dulakodásról egy térfigyelő kamera videót is rögzített.
Az olimpiai bajnoknő vádaskodásában nincs újdonság, a megaláztatáson felül azt a pánik is szülte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A privatizáció után kontroll nélkül emelték az árakat a nyugati tulajdonú közműcégek.
Az albániai Lin falu partjánál eltemetve, az Ohridi-tó mélyén találták meg Európa legősibb tóparti településének maradványait.
Egy újságíró rögzítette, ahogy egy fiatalt durván elhurcoltak, majd végül maga is áldozatává vált az ukrán sorozótisztek brutalitásának.
Ki nyeri a gazdasági pókerjátszmát az USA és Európa között?
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.
Különleges vizet iszik az énekesnő budapesti fellépésén.
Spanyolország simán, 2-0-ra legyőzte a házigazda Svájcot a női labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.
Különleges vizet iszik az énekesnő budapesti fellépésén.
Spanyolország simán, 2-0-ra legyőzte a házigazda Svájcot a női labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.