Üvegszilánkokkal teli hátizsákkal verekedett
A harminc év körüli nővel szemben vádat emeltek.
A harminc év körüli nővel szemben vádat emeltek.
„Veled vagyunk, Judit!” – írta a Fidesz frakcióvezetője.
Ez idő alatt Varga Judit éppen Hajdú Péternek adott interjút, amelyben volt férje válogatott bántalmazási módszereiről beszélt.
A balmédiának tetszik az az agresszivitás, ami most már rendszeresen éri a nem baloldali médiamunkásokat.
Aki házastársáról titkos hangfelvételt készít, és azt politikai céljai elérése érdekében felhasználja, közben elvált feleségét a felvétellel zsarolja, az szemét gazember.
Óriási felzúdulás az eset miatt az erdélyi Érmihályfalván.
Farkas Vajk szerint Varga Judit volt férje képtelen kontrollálni az indulatait.
Hal Melinda szerint már a posztok és a hozzászólások is tekinthetők lelki bántalmazásnak.
Az ügyészség közérdekű munka kiszabását indítványozta a férfival szemben.
Az MSZP-s Nyőgéri Lajos feleségének üzlettársánál, egy önkormányzati lakásban bántalmazhatnak egy fogyatékos fiatalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán üzent a Tisza Párt elnökének.
A Fidesz-KNDP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán is közzétett videójában úgy fogalmazott: ez a költségvetés nem európai uniós költségvetés.
A madridi klub jelentős átalakuláson megy át a nyáron.
Kiderült, mi okozta a balesetet.
A támadás jelentős károkat okozott a polgári infrastruktúrában.
Brüsszel a zöld-vörös ideológiához ragaszkodva semmit nem ad fel az európai országok gazdasági létalapját adó ipar és mezőgazdaság elsorvasztásához vezető korlátozásaiból.
A rendőrség eljárást indított az ügyben.

Az elmúlt tizennyolc év alatt kiforrt Alfa Romeo-találkozó nagy sikerrel zárult a hétvégén Dunaújvárosban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.