Égető problémára világított rá a szolnoki kalandparkban történt bántalmazás

Több vetülete is van az ügynek, de itt a legdurvább.

Fotó: Facebook/Szolnoki Városüzemeltetési Kft. videója

– A legszívbemarkolóbb része a szolnoki kalandparkban történt esetnek, amit az édesanya mondott: hogy a fia nem merte elmondani neki, mert úgy érzi, ő biztosan hibás, és megérdemli a fizikai és a szóbeli bántást is – fogalmazott a Magyar Nemzetnek a Pszichológus13 Tanácsadó Központ vezetője. Katona Katalin hozzáfűzte, olyan szégyent élhetett meg ez a kisfiú, ami egész életében kísértheti, és már most kialakulhat benne, hogy ő nem méltó az elfogadásra.

Negatív spirálba kerülhet, amiben állandóan a tökéletességet hajszolhatja, gondolván: máskülönben jogos, hogy őt elutasítják, sőt bánthatják is. Még az anyukának sem merte elmondani, mert félt az ítélkezéstől, attól, hogy más felnőtt is jogosnak tartja az edző cselekedetét

 – részletezte a szakember. 

 

Eltékozolt bizalom

Az ügy másik vetülete, hogy megremeghet a bántalmazott gyermekben a bizalom és biztonság alapvető szükséglete, amely egyébként születésünktől fogva mintegy ősbizalomként él bennünk, hiszen gyermekként kifejezetten erős az a hit, hogy a felnőttekre rábízhatják magukat, ők megvédik, segítik a védtelen fiatalt. Ebben az esetben pedig az edzővel is ez a helyzet, mivel őt a szülő választotta, bizalmat szavazott neki. Ez azt jelenti, hogy a gyermek a szülője megítélésében és jó szándékában bízva még inkább hihette: jó kezekben van az edző társaságában, azonban az komoly károkat okozhat a kisfiú önbizalmában, hogy egy felnőtt 

ahelyett, hogy segítette volna a félelmei leküzdésében, fizikailag és lelkileg is bántalmazta, megszégyenítette és utána magára hagyta. 

– Ez nem csak az edzőjébe és a szüleibe vetett bizalmát ingathatta meg, hanem általánosságban véve bármely másik felnőtt felé tanúsított bizalmában – jelentette ki a szakember.

Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ebben a helyzetben nem a többi, jelen lévő gyermek feladata lett volna beavatkozni a helyzetbe, hanem egy, az edzővel egyenlő szintet képező másik felnőtté. Továbbá az esethez az is hozzátartozik, hogy a szülők joggal bízhattak egy eddig elismert sportember gyermekek iránti elkötelezettségében és megbízhatóságában is, azonban a bántalmazás okozta rossz érzések halmaza csak tovább mélyül, hiszen sem feléjük, sem a gyermek felé közvetlenül nem tanúsított megbánást az edző. 

A közvetlen bocsánatkérésnek fontos üzenete lenne pedig mind a gyermek, mind családja irányába: egyértelművé válhatna a kisfiú számára is, hogy a felnőtt hibázott, nem pedig ő, illetve hogy egy felnőtt képes belátással lenni cselekményére, érti, hogy bántotta a gyermeket

– emelte ki a pszichológus.

 

 

Mivel jár az élsport?

Végül égető problémára világított rá. –  Érdemes lenne arról is egyre szélesebb körű társadalmi vitát kezdeményezni, hogy a versenysport területén milyen edzői módszereket fogadunk el – jelezte, és beszámolt arról is, hogy a praxisában is sokaktól hall szörnyű esetekről. Például hogy gyerekként hogyan keltettek félelmet az edzők vagy éppen arról, hogyan alázták őket a sportteljesítmény növelése érdekében, miközben egyre több élsportoló nyilvánosan is megszólal az ilyen és ehhez hasonló estekről. 

Végezetül azt javasolta, ne féljünk beavatkozni egy ilyen helyzetbe, hiszen a ki mástól várhatná és várja is a gyerek a védelmet, ha nem a szülőktől.