Három kiskorút bántalmaztak csaknem egy éven át
A kicsiket rendszeresen fizikai és lelki fenyítés érte.
A kicsiket rendszeresen fizikai és lelki fenyítés érte.
Nem akárhogy sikerült véget vetni a támadássorozatnak.
Mögötte a társadalom csendes asszisztenciája körvonalazódik.
A vádlott a felügyeletére bízott gyermekeket bántalmazta és szégyenítette meg.
Tavaly nyáron végzett az elkövető egy 22 éves fiatalemberrel.
Súlyos.
Az élettársa ütötte-verte és pornográf felvételeket készített róla a tudta nélkül.
A szakértő szerint már csak a nyilvánosság védheti meg a Tisza Párt elnökének áldozatait.
Rendőrségi feljelentés történt, belső vizsgálat is indult.
Rebecca Cheptegei testének 75 százaléka megégett, az orvosai nem tudták megmenteni az életét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Most is ugyanaz a cél, mint 2022 tavaszán.
A patrióta világ ismert alakjai lépnek színpadra Budapesten.
Az új mohácsi emlékhely nem a gyászról, hanem a jövőről szól.
A hazai futamára készülő spanyol világbajnokon a csapattulajdonos fia is átlépett.
A Tisza Párt személyzeti politikájáról nyilatkozott minap a HVG-nek Radnai Márk alelnök, a felekezet közösségépítésért felelős politikusa.
Négy regnáló, négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.

Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.