Szembemehetünk Berlinnel
A nézeteltérések elsősorban onnan származnak, hogy Magyarország bekerült az EU-ba és a NATO-ba, megnőtt a szuverenitása, a mozgástere – mondta a Magyar Nemzetnek Hettyey András.
A nézeteltérések elsősorban onnan származnak, hogy Magyarország bekerült az EU-ba és a NATO-ba, megnőtt a szuverenitása, a mozgástere – mondta a Magyar Nemzetnek Hettyey András.
A magyar kormány 2015 óta megfelelően reagált a fenyegetésre, ezért élhetünk biztonságban. Nyugat-Európában inkább homokba dugták a fejüket és nem tettek semmit.
A Halléban történteket nem lehet pusztán antiszemita tettként felfogni — állítja Yaffa Fogel, a szász-anhalti város zsinagógája ellen a múlt héten elkövetett támadás több tucat túlélőjének egyike.
A migráció, a zöldkérdés, illetve a homoszexuálisok jogai is éket verhetnek a politikai ideológiájukat tekintve különböző kormányzati, illetve fővárosi vezetők közé.
Akárcsak a pénteki nyitónapon, Hosszú Katinka és Milák Kristóf szombaton is nyert egy-egy aranyérmet az úszók világkupa-sorozatának berlini állomásán.
A bevándorlási válság 2015-ös tetőpontján egyébként a hivatalos adatok szerint 1,83 millióan lépték át illegálisan az EU külső határait, a szám azonban feltételezhetően sokkal magasabb ennél.
Magyarok és németek „cselekvő barátsága” nélkül Európa „nemcsak szegényebb, hanem erőtlenebb is lenne”, ezért meg kell őrizni ezt a barátságot – mondta az Országgyűlés elnöke.
Hét arany-, hat ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar versenyzők a berlini tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon.
A Bauhaus magyar mestereinek munkásságát a színházművészeten keresztül bemutató kiállítást rendeztek a berlini magyar kulturális intézetben a Németországból indult összművészeti irányzat alapításának századik évfordulója alkalmából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Augusztus eleje óta a ZTE volt az első együttes, amely bevette a Diósgyőr kapuját egy bajnokin.
Schaller–Baross Ernő fideszes európai parlamenti képviselő szerint elillant Magyar Péter bátorsága, a mentelmi joga mögé bújik lopási ügye kapcsán.
Lotte Kopecky címvédésével fejeződött be a zürichi országúti kerékpáros-világbajnokság női mezőnyversenye.
Míg a BKV-BKK és a főváros hallgat, a VEKE hívta fel a figyelmet arra, hogy elromlott a vonal biztosítóberendezése, ráadásul a gyártó Siemenstől nem rendelték meg a 7/24-es szervizszolgáltatást.
Migráns gyilkolhatta meg a nőt Franciaországban.
Font Sándor videós bejegyzése felrobbantotta a közösségi médiát, a Tisza Párt elnöke több mint három hónapja a nyomába sem ér.
A magyar miniszterelnök szövetségese nyerte a részleges szenátusi választást Csehországban.
Türingia törvényhozása CDU-s házelnököt választott, elutasítva a győztes AfD jelöltjét.
Hugo Descat tíz, Bjarki Már Elísson nyolc góllal járult hozzá a bakonyiak győzelméhez.
A küldöttek újra bizalmat szavaztak a párt elnökségének.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.