A német hatóságok 9 iszlamista terrortámadást hiúsítottak meg a berlini merénylet óta
A merényletkísérletek gyakoriságának növekedése összefüggésben állhat a magát Iszám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet volt vezetője, Bakr al-Bagdadi halálával.
A merényletkísérletek gyakoriságának növekedése összefüggésben állhat a magát Iszám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet volt vezetője, Bakr al-Bagdadi halálával.
Figyelembe véve, hogy a helyszínen három éve merénylet történt, a rendvédelmi szervek körültekintően reagáltak, és ezért ürítették ki a teret.
A szeretet ereje.
A berlini karácsonyi vásáron történt iszlamista terrortámadás után még mindig sok a tisztázatlan részlet az ügyben, és a kormány nem segíti a szövetségi parlament vizsgálóbizottságának munkáját.
Kilencéves késéssel, 2020. október 31-én indulhat meg a forgalom az új berlini nemzetközi repülőtéren a beruházás irányítóinak pénteken ismertetett terve szerint.
Orbán Viktor már 2016-ban arról beszélt, hogy meg kell erősíteni Európa védelmi képességeit, és ez a gondolat egyre inkább előtérbe kerül – emelte ki Berlinben az igazságügyi miniszter.
Soros György úgy gondolta, elég, ha odaszól Berlinbe, az egyik emberével üzen a német kancellárnak, vétózza meg, hogy a magyar uniós biztos kapja a bővítési és szomszédságpolitikai portfóliót az EB-ben.
A 37 éves férfi egy azonnali üzenetküldő szolgáltatáson keresztül az év eleje óta kapcsolatban állt egy csoporttal, amely közel áll a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezethez.
Cél, hogy a mintegy húsz különböző arab országból érkező, több mint százezer fősre duzzadt közösség is megtalálja az igényeinek megfelelő médiatartalmat a német fővárosban.
Az Egyesült Államok vezető szerepe nélkül nem lett volna újraegyesítés – hangoztatta a német külügyminiszter a berlini fal lebontásának 30. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Augusztus eleje óta a ZTE volt az első együttes, amely bevette a Diósgyőr kapuját egy bajnokin.
Schaller–Baross Ernő fideszes európai parlamenti képviselő szerint elillant Magyar Péter bátorsága, a mentelmi joga mögé bújik lopási ügye kapcsán.
Lotte Kopecky címvédésével fejeződött be a zürichi országúti kerékpáros-világbajnokság női mezőnyversenye.
Míg a BKV-BKK és a főváros hallgat, a VEKE hívta fel a figyelmet arra, hogy elromlott a vonal biztosítóberendezése, ráadásul a gyártó Siemenstől nem rendelték meg a 7/24-es szervizszolgáltatást.
Migráns gyilkolhatta meg a nőt Franciaországban.
Font Sándor videós bejegyzése felrobbantotta a közösségi médiát, a Tisza Párt elnöke több mint három hónapja a nyomába sem ér.
A magyar miniszterelnök szövetségese nyerte a részleges szenátusi választást Csehországban.
Türingia törvényhozása CDU-s házelnököt választott, elutasítva a győztes AfD jelöltjét.
Hugo Descat tíz, Bjarki Már Elísson nyolc góllal járult hozzá a bakonyiak győzelméhez.
A küldöttek újra bizalmat szavaztak a párt elnökségének.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.