A betegellátás az összeomlás szélére sodródott az Egyesült Királyságban
A költségvetési hiány egy év alatt duplázódott.
A költségvetési hiány egy év alatt duplázódott.

A magyar kormány eddig forintmilliárdokat fordított az egészségügyre.

Az egységes alapellátási ügyeleti rendszer jól teljesít.

Új lehetőségek a betegellátásban.

Győrfi Pál elmondta, a hétvégén minden rendben zajlott.

Már közel egymillió beteget láttak el.

Az egészségügyért felelős államtitkár tisztázta az elmúlt hetekben a sajtóban keringő félreértéseket.

Jelentős változások jönnek az egészségügyben.

„A rendelettervezet társadalmi egyeztetésének célja épp az, hogy akár az érintettek is elküldjék véleményüket.”

Visszaélt hatalmával az orvosi kamara, amikor nyomást gyakorolt az orvosokra – jelentette ki Rétvári Bence államtitkár.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.