A magyar szellemi élet kiemelkedő alakjait díjazták
Az esemény idén is a hagyomány és a szolgálat fontosságára irányította a figyelmet.
Az esemény idén is a hagyomány és a szolgálat fontosságára irányította a figyelmet.

A Márton Áron-emlékéremmel kitüntetett zuglói plébános megpróbáltatásairól mesélt.

Átadták a Bethlen Gábor Alapítvány idei elismeréseit.

Tudományos kutatóknak kínál lehetőséget a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapítvány.

Teleki Pál-érdeméremben részesült a két üldözött magyar, Beke István és Szőcs Zoltán.

Az 1980-tól működő Bethlen Gábor Alapítvány hazai és külhoni magyarok áldozatkészsége, valamint kurátorai munkája révén, azok anyagi, szellemi és lelki támogatásával szolgálja a nemzetet.

Az alapítvány kezdeményezője, szervezője kapta idén a Bethlen Gábor-díjat, az elismerést az Országházban adták át, a nemzeti összetartozás napján.

Nem vesztettétek el mégsem a teremtés játszmáját. Az Isten sem és Te sem, hiszen megtörtént az újabb fölfelé rugaszkodás. Megint megindultunk talán a fény felé.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nincsenek szavak.

Budapest megoldotta a hóhelyzetet: megvárták míg elolvad.

Február 20-ig minden választópolgár megkapja az értesítőt.

A Harcosok Klubjának üzent a miniszterelnök.

„Április 12-én tudjuk ezt megakadályozni.”

Oda lesz a demokrácia.

Óriási teher Európának, miközben Ukrajnában virágzik a korrupció.

A gáz- és áramkedvezményekből otthononként egyféle igényelhető.

A vallás szabad gyakorlását a börtönben is biztosítani kell.

Minden akadály elhárult, minden feltétel adott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.