Bárány Béla: Ha üldöznek, akkor jól végezzük a dolgunkat

Amikor a laktanyában még papnövendékként Krisztust a kezében tarthatta, az volt számára a legszebb karácsony – mondta el lapunknak Bárány Béla atya. A zuglói plébános – aki a közelmúltban a keresztény magyarság szolgálatáért Márton Áron-emlékérmet vehetett át – mesélt nekünk papi pályájának megpróbáltatásairól, és felhívta a figyelmet a közös imádságok jelentőségére is.

20221117 Budapest Bárány Béla atya a zuglói Páduai Szent Antal-plébánia plébánosa Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet MN Fotó: Mirkó István

Beszervezési kísérletek
Bárány Bélát felszentelése előtt 24 hónapra elvitték Lentibe katonának, ami akkor az ország egyik legkeményebb kiképzőhelye volt, a tisztek ugyanis azt a parancsot kapták, hogy a leendő papokat és lelkészeket fizikailag és lelkileg is törjék meg vagy szervezzék be. A plébános elmondta, hogy rajtuk kívül a nyolc általánossal sem rendelkezőket és a büntetett előéletűeket is odavezényelték. – Az embertelen kiképzések után felajánlották, hogy könnyebbé teszik az életünket, ha megteszünk nekik néhány apró szívességet: volt, akinek karriert és lakást ígértek. Volt, aki belement, volt, aki nem – emlékezett Béla atya, akit 181 centiméteres magassága ellenére harckocsira osztottak be, ahol 156 centiméternél nem lehet magasabb a katona. Úgy fogalmazott: amikor be akarták szervezni, azzal utasította vissza, hogy ilyet még nem csinált, és fél, hogy hibázna, ami a rendszernek tragédia lenne. Beszélt arról is: rendszeresen káromkodtak mellette, és nemcsak gondolkodni, de imádkozni is nehezen tudott, így csak Isten kegyelme segített neki túlélni az első nyolc hónapot.

Amikor megérkeztek az újoncok, elhatározta, hogy ráveszi a körlettársait, ne bántsák őket, 15 emberből viszont csak egyet sikerült meggyőznie.
Bárány Bélát 1981. május 13-án – amikor II. János Pál pápára Rómában rálőttek – helyezték Nyergesújfalura, ahol két évig volt káplán. Elmesélte, hogy ott a plébániával szembeni lángossütő figyelte meg, de ő többször is kiszúrt vele, mert úgy vitt el 120 gyereket kirándulni, hogy azok nem mind a plébánia előtt szálltak fel a buszra, így nem vádolhatták szervezkedéssel. – Ezután Nagymarosra kerültem, ott is megfigyeltek, én viszont meg voltam győződve arról, hogy nincs semmilyen probléma, mert ha üldöznek, akkor a dolgunkat jól végezzük – jelentette ki Béla atya, aki Mindszenty József bíboros és az erdélyi Márton Áron püspök példáját követi azóta is, mivel ők a hitet, a hazát és az anyanyelvet, illetve a közösséget és a családot tartották a legfontosabbnak. 

– Jézus sem egyedül munkálkodott, hanem tanítványokat gyűjtött maga köré, és sokszor nekem sem kellett gondolkodnom, hogy mit mondjak, mert a Szentlélek adta a számra a szavakat, a közösségnek pedig nagyon nagy megtartó ereje van – jelentette ki. S

zerinte megéri az áldozatvállalás, ezért első külföldi útja Mariazellbe vezetett, ahol Mindszenty sírjánál, a Szent László-kápolnában magyarul mondott szentmisét az üldözött keresztényekért, hazafelé pedig a vonaton becsempészte a bíboros emlékiratait.

Karácsonyi csoda
A hívők, templomba járók számának jelenlegi csökkenéséről úgy vélekedett, hogy közösséget építeni lépésről lépésre, lélektől lélekig lehet, mivel Jézus sem tömegmozgalmat akart létrehozni. Szerinte azokkal kell törődni, akik elmennek a templomba, azokkal pedig, akik nem, máshol szokott találkozni, például a piacon. – A piac nagyon jó pasztorációs hely, ha Szent Pál élne, a fél életét ott töltené. 

A templomot sem véletlenül tartjuk nyitva, hanem azért, hogy aki erre elmegy, találjon egy csendes szigetet, ahol nincs káromkodás és idegeskedés, ahol a csend fogadja, és ahol megpihenhet akkor is, ha nem hívő 

– hangsúlyozta Béla atya. Krisztus születésére készülve felidézte élete legszebb karácsonyát is, amit 1974-ben a laktanyában töltött, távol a szülőfalujától, Varsánytól, a szeretteitől és a barátaitól, mégis csodának tartja, ami vele történt. Elmondta: egyszer egy katolikus kispapot hazaengedtek, és a náluk szolgáló, ottani káplán rábízta a Szent­ostyát, vigye be a laktanyába, amivel nagy rizikót vállalt. Ezt később Béla atya is megtette más kispapokért. – Azon a karácsonyon nem volt ajándék, nem voltak csillogó fények, nem voltak finom ételek és italok, csak egyvalaki volt ott: aki értünk emberré lett, és őt a kezünkben tarthattuk vagy ő tartott minket. Semmink sem volt, mégis a leggazdagabbak voltunk, mert Krisztus megszületett értünk – fogalmazta meg a karácsony lényegét a kitüntetett.

Borítókép: az atya szerint közösséget építeni lépésről lépésre lehet, Jézus sem tömegmozgalmat akart létrehozni (Fotó: Mirkó István)