Bárány Béla: Ha üldöznek, akkor jól végezzük a dolgunkat

Amikor a laktanyában még papnövendékként Krisztust a kezében tarthatta, az volt számára a legszebb karácsony – mondta el lapunknak Bárány Béla atya. A zuglói plébános – aki a közelmúltban a keresztény magyarság szolgálatáért Márton Áron-emlékérmet vehetett át – mesélt nekünk papi pályájának megpróbáltatásairól, és felhívta a figyelmet a közös imádságok jelentőségére is.

20221117 Budapest Bárány Béla atya a zuglói Páduai Szent Antal-plébánia plébánosa Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet MN Fotó: Mirkó István

– Nagyon meglepett, mert úgy gondolom, hogy vannak nálam idősebbek, akik sokkal többet tettek hazánk és a magyarság összetartozásának ­elősegítéséért. Meg is írtam, hogy köszönöm szépen az elismerést, de úgy érzem, papként csak a dolgomat tettem – jelentette ki Bárány Béla, a Zuglói Páduai Szent Antal-templom plébánosa azután, hogy megkapta a Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron-emlékérmét, amit a keresztény magyarság szolgálatában kiemelkedő tevékenységet végzőknek ítélnek oda. Kifejtette: a hitre való nevelés mellett számára gimnazista kora óta fontos volt hazánk történelme, lelki állapota, valamint az itt és a határainkon túl élők egysége. – Mivel a Fatimában tapasztalt imádságos lelkületet szerettem volna itthon is továbbvinni, 2008 februárja óta minden hónap 13-án elvégezzük a fatimai engesztelő imaórát hazánkért és minden magyar testvérünkért, mert minden imádságra szükségünk van – hangsúlyozta Béla atya. 

Emlékeztetett: a közös imádság mindig erősebb és több lelki értékkel bír, mint az egyedüli, hiszen az imádságok összeadódnak, és ez kisugárzik másokra is. 

Hozzátette: a közös engeszteléseket akkor kezdték, amikor még nagyon rossz állapotban volt az ország, és nem segített más, csak az imádság, mivel az ellenségeinkért is kell fohászkodnunk.

Segítség másoknak
Bárány Béla a kiváló tanáraitól kapott értékeket igyekszik megőrizni és továbbadni, főként azért, mert nem szereti a történelemhamisítást. Elmesélte: pedagógusnak készült, mert magyartanára, Lukács István szalézi szerzetes ösztönzésére minden órára olyan istenes verseket kellett az osztálytársaival megtanulniuk, amelyek nem szerepeltek az állami tankönyvekben, történelemtanára, Szántó Konrád pedig ismertette velük az 1956-os forradalom valódi eseményeit. – Már akkor is úgy gondoltam, hogy az anyaföldünk és az anyanyelvünk mellett a legfontosabb a hitünk, aztán az egyik nap az iskolában megláttam egy fekete ruhába öltözött házaspárt, akik a fiúk temetését jöttek intézni, mert belefulladt a Kis-Dunába – emlékezett vissza a 42 éve szolgáló plébános papi hivatásának kezdetére. – Úgy éreztem, nekem az az utam, hogy azok mellé álljak, akik bajban vannak, és segítenem kell másoknak, ezért döntöttem úgy, hogy inkább pap leszek – fogalmazott Béla atya, aki a magyar nyelvből és a történelemből szerzett tudását prédikációiban adja át. 

Hangsúlyozta: hisz abban, hogy egy szentmise vagy egy közös imádság után más emberként távozhatunk a templomból. Nem biztos, hogy minden rendeződik, de az is csoda, hogy erőt kaphatunk és tovább tudjuk folytatni az életünket – emelte ki. 

Saját bevallása szerint papi jelmondatát azért Keresztelő Szent Jánostól kölcsönözte, mert megtetszett neki a másodhegedűs szerep. Rámutatott: ilyen a papok élete is, hiszen nem ők adják a hitet, hanem a hit útját készítik elő, ahogy János Jézus előtt. Az ő dolguk az, hogy meghallgassák az embereket, beszélgessenek velük, tanítsák és segítsék őket, a többit Isten végzi – hangsúlyozta. – Úgy gondolom, nem magamat kell naggyá tennem, Krisztusnak kell naggyá válnia a másik emberben, hogy éljen és dolgozzon benne a Lélek – fogalmazta meg küldetését Béla atya, aki Keresztelő Szent Jánoshoz hasonlóan vallja: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,30).

Beszervezési kísérletek
Bárány Bélát felszentelése előtt 24 hónapra elvitték Lentibe katonának, ami akkor az ország egyik legkeményebb kiképzőhelye volt, a tisztek ugyanis azt a parancsot kapták, hogy a leendő papokat és lelkészeket fizikailag és lelkileg is törjék meg vagy szervezzék be. A plébános elmondta, hogy rajtuk kívül a nyolc általánossal sem rendelkezőket és a büntetett előéletűeket is odavezényelték. – Az embertelen kiképzések után felajánlották, hogy könnyebbé teszik az életünket, ha megteszünk nekik néhány apró szívességet: volt, akinek karriert és lakást ígértek. Volt, aki belement, volt, aki nem – emlékezett Béla atya, akit 181 centiméteres magassága ellenére harckocsira osztottak be, ahol 156 centiméternél nem lehet magasabb a katona. Úgy fogalmazott: amikor be akarták szervezni, azzal utasította vissza, hogy ilyet még nem csinált, és fél, hogy hibázna, ami a rendszernek tragédia lenne. Beszélt arról is: rendszeresen káromkodtak mellette, és nemcsak gondolkodni, de imádkozni is nehezen tudott, így csak Isten kegyelme segített neki túlélni az első nyolc hónapot.

Amikor megérkeztek az újoncok, elhatározta, hogy ráveszi a körlettársait, ne bántsák őket, 15 emberből viszont csak egyet sikerült meggyőznie.
Bárány Bélát 1981. május 13-án – amikor II. János Pál pápára Rómában rálőttek – helyezték Nyergesújfalura, ahol két évig volt káplán. Elmesélte, hogy ott a plébániával szembeni lángossütő figyelte meg, de ő többször is kiszúrt vele, mert úgy vitt el 120 gyereket kirándulni, hogy azok nem mind a plébánia előtt szálltak fel a buszra, így nem vádolhatták szervezkedéssel. – Ezután Nagymarosra kerültem, ott is megfigyeltek, én viszont meg voltam győződve arról, hogy nincs semmilyen probléma, mert ha üldöznek, akkor a dolgunkat jól végezzük – jelentette ki Béla atya, aki Mindszenty József bíboros és az erdélyi Márton Áron püspök példáját követi azóta is, mivel ők a hitet, a hazát és az anyanyelvet, illetve a közösséget és a családot tartották a legfontosabbnak. 

– Jézus sem egyedül munkálkodott, hanem tanítványokat gyűjtött maga köré, és sokszor nekem sem kellett gondolkodnom, hogy mit mondjak, mert a Szentlélek adta a számra a szavakat, a közösségnek pedig nagyon nagy megtartó ereje van – jelentette ki. S

zerinte megéri az áldozatvállalás, ezért első külföldi útja Mariazellbe vezetett, ahol Mindszenty sírjánál, a Szent László-kápolnában magyarul mondott szentmisét az üldözött keresztényekért, hazafelé pedig a vonaton becsempészte a bíboros emlékiratait.

Karácsonyi csoda
A hívők, templomba járók számának jelenlegi csökkenéséről úgy vélekedett, hogy közösséget építeni lépésről lépésre, lélektől lélekig lehet, mivel Jézus sem tömegmozgalmat akart létrehozni. Szerinte azokkal kell törődni, akik elmennek a templomba, azokkal pedig, akik nem, máshol szokott találkozni, például a piacon. – A piac nagyon jó pasztorációs hely, ha Szent Pál élne, a fél életét ott töltené. 

A templomot sem véletlenül tartjuk nyitva, hanem azért, hogy aki erre elmegy, találjon egy csendes szigetet, ahol nincs káromkodás és idegeskedés, ahol a csend fogadja, és ahol megpihenhet akkor is, ha nem hívő 

– hangsúlyozta Béla atya. Krisztus születésére készülve felidézte élete legszebb karácsonyát is, amit 1974-ben a laktanyában töltött, távol a szülőfalujától, Varsánytól, a szeretteitől és a barátaitól, mégis csodának tartja, ami vele történt. Elmondta: egyszer egy katolikus kispapot hazaengedtek, és a náluk szolgáló, ottani káplán rábízta a Szent­ostyát, vigye be a laktanyába, amivel nagy rizikót vállalt. Ezt később Béla atya is megtette más kispapokért. – Azon a karácsonyon nem volt ajándék, nem voltak csillogó fények, nem voltak finom ételek és italok, csak egyvalaki volt ott: aki értünk emberré lett, és őt a kezünkben tarthattuk vagy ő tartott minket. Semmink sem volt, mégis a leggazdagabbak voltunk, mert Krisztus megszületett értünk – fogalmazta meg a karácsony lényegét a kitüntetett.

Borítókép: az atya szerint közösséget építeni lépésről lépésre lehet, Jézus sem tömegmozgalmat akart létrehozni (Fotó: Mirkó István)