Székelyföldön és meghatározóan Kézdivásárhelyen, Gábor Áron – még ma is csaknem színtiszta magyar – városában két fiatalember hosszú éveken át szervezte ott élő honfitársaink társadalmi életét, megrendezték nemzeti ünnepeinken a méltó megemlékezést, kulturális és sporteseményeket szerveztek, lehetőségeikhez mérten gondoskodtak a városban a magyar feliratokról és nem mellékesen felszólaltak a székelyeket megillető kollektív jogok megadásáért. Mindezek a mai napig is főbenjáró bűnnek számítanak Romániában. Nem csoda, hogy a hírhedt Securitate „méltó” utódszervezete éveken át lehallgatta, éjjel-nappal megfigyelte őket és baráti társaságukat.
Beke Istvánról és Szőcs Zoltánról van szó. 2015-ben az egyik lehallgatási anyagból – tévesen! – arra következtettek, hogy a terrorizmus fogalmát kimerítő cselekményekre készülnek. Azonnali házkutatás és letartóztatás után kiderült, szó sem volt erről, lyukra futottak a magyarüldöző szervek. De nem adták fel. Koholt vádak alapján, hamis tanúkkal koncepciós pert indítottak. Első fokon Bukarestben a színtiszta román bíróság a színtiszta román szakértői vélemény alapján felmentette őket a súlyos vád alól. Másodfokon azonban az utolsó percben új, hasonlóan súlyos vádat fogalmaztak meg, a védelemnek nem adtak lehetőséget a védelemre (!), és jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélték a két ártatlan székely embert. Aki bővebb információkat szeretne a részletekről, a www.kji.hu honlapon megtalálja.
A börtönben a megaláztatások és az embertelen körülmények ellenére jó magaviseletűek voltak. Többen kapacitálták őket, kérjenek kegyelmet. Ők azonban nem voltak hajlandók erre, mert – mint mondták – ezzel elismernék az el nem követett bűnöket, erre játszanak fogva tartóik. Inkább emelt fővel, egyenes gerinccel leülik a köztörvényes bűnözők között a rájuk mért csapást. (Egyébként rabtársaik, sőt néhány foglár is elismeréssel nézett rájuk, bizonyos tekintélyük volt a kegyetlen falak között.) A szabadságvesztés kétharmadának letöltése után a feketehalmi börtön igazgatósága többször is javasolta ideiglenes szabadlábra helyezésüket, de embertelen macska-egér harcot játszva (első fokon általában jóváhagyták, másodfokon mindig „elkaszálták”), a titkosszolgálat utasítására mindig megtagadták. A szolgálatok bábja, az ügyész, egyszer azt mondta: ha nyilvánosság előtt megbánják „bűnüket” és bocsánatot kérnek a román néptől, akkor lehet szó ideiglenes szabadlábra helyezésről. Erre azonban nem voltak hajlandók. Végül az utolsó ilyen lehetőségnél, idén nyáron, visszatérhettek családjukhoz.