Csehi Zoltánt jelöli a kormány az Európai Bíróságba
Új magyar bírát jelölnek az Európai Bíróságba, Juhász Endre távozása után.
Új magyar bírát jelölnek az Európai Bíróságba, Juhász Endre távozása után.
Egy szexuális ragadozót keresnek, egyet pedig már elfogtak a gödöllői rendőrök, akit hamarosan bíróság elé vihetnek az ügyészek.
Mechelenben egy transzparens miatt bíróság elé idézték a flamand nemzeti érzelmű szerveződés négy tagját.
A beadvány szerint a HVG címlapja indokolatlanul bántó módon ábrázolta a keresztény szimbólumokat.
A látványos csökkenés az ország igazságügyi rendszerében tavaly végrehajtott módosításoknak köszönhető.
A magyar gazdaság tartós növekedése, a bürokráciamérséklés folyamata segíti a korrupció visszaszorítását.
Az I. kerületi polgármester állítólagos jogi szakvéleményre hivatkozva perelné lapunk publicistáját.
A bevándorlásellenes politikus az Open Arms migránsokat mentő hajó miatt került célkeresztbe.
Az év végéig 1100 per indult az adóhivatal döntései ellen, a jogviták hetvenmilliárd forintról szóltak. Idén száz bírósági eljárásból átlagosan 21-ben adott igazat az ügyfeleknek a bíróság.
Az ügyészség várhatóan vádat emel a volt MSZP-s képviselő ellen szeméremsértés és könnyű testi sértés miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az USA-ban úgy próbálják felpörgetni a VW ID.Buzz-eladásokat, hogy kétszínű autókat adnak a vásárlóknak.
Oroszország kész közvetíteni a nukleáris program ügyében.
Nemsokára hét évre börtönbe vonul a Fenyő-gyilkosság felbujtója.
Május végéig mindenki megkapja a szavazólapot.
The EU has moved away from scientific neutrality.
Cikkünkben bemutatjuk a Tisza Párt ukránpárti politikájának legfontosabb mérföldköveit.
Egyes információk szerint sorozótiszt volt az a férfi, akit tizenévesek támadtak meg.
The EU has moved away from scientific neutrality.
Cikkünkben bemutatjuk a Tisza Párt ukránpárti politikájának legfontosabb mérföldköveit.
Egyes információk szerint sorozótiszt volt az a férfi, akit tizenévesek támadtak meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.