
BMW

Összetört autós került a vádlottak padjára
A magyar Rezesova-ügyként emlegették a sajtóban a még 2016 nyarán az M3-ason történt balesetet, amelyben egy BMW részeg sofőrnője 165-175 km/h sebességgel belerohant az előtte haladó Ford Mondeóba.
Ismét rekordértékesítéssel zárta az évet a bajor autógyártó Magyarországon
Felvonulási épületek telepítésével kezdődik a BMW-beruházás Debrecenben
Már tavasszal elkezdődik az új BMW-üzem építése
Ismertette debreceni gyárának építési ütemezését a BMW-csoport, amely az előkészületekkel párhuzamosan toborzási kampányt is indít.

A Great Wall kínai és a BMW német cég közösen gyárt autókat Kínában
A Great Wall kínai autógyártó megkapta a helyi hatóságok engedélyét ahhoz, hogy a BMW német járműgyártóval közösen gyártson autókat Kínában.
Bércsökkentést tervez az egyik gépjárműgyártó cég Németországban
Épülhet a BMW-gyár
Rövidesen, a jövő év első felében megkezdődhetnek a debreceni BMW-gyár építési munkálatai. Az egymilliárd eurós beruházást 12,3 milliárd forinttal támogatta a magyar kormány. A gyár munkálatainak előkészítésén már 250 BMW-alkalmazott dolgozik, és elkezdt
Palkovics László: Debrecenben megkezdődhetnek a BMW autógyár építési munkálatai
Debrecen polgármestere a város története legnagyobb fejlesztésének nevezte a beruházást, amely számos területen új távlatokat nyit a térségben.

Az amerikai igazságügyi minisztérium trösztellenes vizsgálatot indított négy autógyár ellen
Az amerikai igazságügyi minisztérium trösztellenes vizsgálatot indított négy autógyár, a Ford, a Honda, a BMW és a Volkswagen ellen – jelentette pénteken a The Wall Street Journal című lap.
Fontos híreink
Szembesítettük Péterfalvi Attilát a NAIH ellentmondásos közleményeivel Magyar Péterék adatbotránya ügyében

Szélesedik a korrupciós botrány – Porosenko pártja kezdeményezte a kormány leváltását Ukrajnában

Fontos döntés született az unióban: rengeteg pénzt spórolhatnak a gazdák

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Gulyás Gergely: Még a parlamenti létre is alkalmatlan a Tisza + videó
Program nélküli hatalomra törekvés – Gulyás Gergely bírálja Magyar Péter pártját.

Baleset miatt teljesen lezárták a 4-es főutat
A 8-ason pedig három jármű ütközött.

Lerántjuk a leplet: így működik az új támogatási modell a dollármédiában
Egy prágai központú nemzetközi progresszív hálózat finanszírozta a Telex elemzésnek álcázott kampányízű írását, amelynek látható célja, hogy erősítse a Tisza Párt esélyességének érzetét a közvéleményben.

A Trump–Orbán-találkozó eredményei önmagukért beszélnek + videó
Szentkirályi Alexandra szerint Magyar Péter úgy viselkedik, mint akit nem hívtak meg a házibuliba.
Külföldi híreink

Zelenszkij emberrablói nem állnak le, ismét a kárpátaljai diákokat vegzálják
Keddre is többen kaptak behívót, folytatódik a jogellenes eljárás.

Sikeres tárgyalást folytatott a Fehér Házban Orbán Viktor egy német lap szerint is
A FAZ kiemeli, hogy a találkozó baráti légkörben zajlott, és az amerikai elnök ismét támogatóan viszonyult Orbán érveihez Magyarország energiafüggőségének kérdésében.

Tömeges migráció jöhet az Erasmus+ keretében
A brüsszeli kettős mérce újra megmutatkozik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megduplázódtak a banki profitok, a kormány megemeli a bankadót
Jövőre a 14. havi nyugdíjból egyheti összeget kapnak meg a nyugdíjasok, megemeli a kormány a költségvetési hiánycélt.

Az AS szerint Szoboszlainak a legtöbbet kereső sztárok mellett a helye
A Real Madrid és a Manchester City is nagy fizetéssel csábíthatja a magyar játékost.

A kormány foytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben
Októberben 0,4 százalékkal csökkent a hidegélelmiszerek ára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

