Maratoni csúcstalálkozóra készülnek Brüsszelben
Egy héten belül másodszor, az új német-francia együttműködési szerződés égisze alatt pedig első alkalommal találkozott egymással tegnap Emmanuel Macron és Angela Merkel.
Egy héten belül másodszor, az új német-francia együttműködési szerződés égisze alatt pedig első alkalommal találkozott egymással tegnap Emmanuel Macron és Angela Merkel.
A Brexit-folyamat alakulásától függ, hogy Orbán Viktor a hagyományoknak megfelelően mond-e ünnepi beszédet október 23-án – közölte a Magyar Nemzettel Havasi Bertalan.
Juncker tisztességesnek és kiegyensúlyozottnak nevezte az egyezséget, s javaslatot tett annak jóváhagyására a délután kezdődő EU-csúcstalálkozón.
A brit kormány a hónap elején terjesztette be tervezetét az Európai Uniónak a londoni alsóházban háromszor is leszavazott, tavaly novemberben elért előző kilépési megállapodás alternatívájaként.
Kiszelly Zoltán szerint minél hamarabb össze kell állítani a következő hétéves költségvetést, de fontos kérdés az unió bővítése, a Brexit rendezése és a lisszaboni szerződés reformja is.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke közölte: a feleknek sikerült megegyezniük az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződés alapjairól.
Optimistának mutatkozott szerda este Emmanuel Macron francia államfő és Angela Merkel német kancellár a Nagy-Britannia uniós tagsága megszűnéséről (Brexit) rendelkező új megállapodás lehetőségét illetően. Jelezték: készek azt az Európai Tanács csütörtökön
A brit parlamentarizmus történetében rendkívül ritka a szombati ülésezés. Ilyesmire legutóbb 37 évvel ezelőtt, 1982-ben volt példa.
Névtelenséget kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy kedden több mint 15 órán keresztül zajlottak az egyeztetések, a brit és az uniós delegáció késő éjszaka állt fel a tárgyalóasztaltól, és bár történt előrelépés, egyelőre nincs áttörés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Árva a velencei filmfesztiválon debütált.
Kiderült az is, hogy hány éves kortól adnánk mobilt a gyerekek kezébe.
Magyarország a 12. helyen áll a tagállamok között forráslehívás terén.
Azt is elmondták, szerintük ki hibázott.
Az EP-képviselő élesen bírálta a helyzetet.
Az EP-képviselő folytatná az anyagi támogatást.
Jellemző sérülések a zúzódás, csonttörés, arc- és fejsérülés, amely a sisakhasználat hiányát jelzi.
Az EP-képviselő élesen bírálta a helyzetet.
Az EP-képviselő folytatná az anyagi támogatást.
Jellemző sérülések a zúzódás, csonttörés, arc- és fejsérülés, amely a sisakhasználat hiányát jelzi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.