A lakosság védettsége normalizálná a vásárlásokat
A kereskedelmi szakszervezeti vezető szerint nem szerencsés, hogy politikai kérdéssé vált itthon a vakcinatéma.
A kereskedelmi szakszervezeti vezető szerint nem szerencsés, hogy politikai kérdéssé vált itthon a vakcinatéma.
A népegészségügyi központ által közzétett oltási menetrend átgondolását kérik a kiskereskedelem képviselői.
A biztonságos vásárlás érdekében négyzetméter alapon szabályoznák a bolti belépést.
Kiváltanák a korlátozást a védőtávolságok betartatásával, az üzletméret alapján meghatározott látogatószámmal.
Akad vegyesbolt, ahol az idősek délelőtti két óráján kívül már nem vagy nem szívesen fogadnak veszélyeztetett korú vásárlókat. Ám ez jogellenes.
A kereskedelem villámgyorsan felkészült a mától érvényes új, idősávos vásárlási rendre, amely a 65 év alattiaktól igényel nagyobb alkalmazkodást a mindennapokban.
Rákapcsol a hipermarketlánc, hogy biztonságosabb legyen a vásárlás és a bolti munka. Százfontnyi bónuszt kapnak a dolgozók decemberben.
Félő, hogy a megfeszített ünnepi időszakban jellemző tömeget nem tudják majd szemmel tartani a leterhelt bolti beosztottak.
Hetek óta megfigyelhető, hogy az idősebbek inkább a délelőtti órákat választják a nyugodt vásárlásra.
Az első körben sokak komfortzónáját sértette az idősáv, ma már magától működik a bolti elkülönülés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
Szentkirályi Alexandra és Böröcz László számolt be az akcióról.
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kijelentette: a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.