Csaknem kétmillió forint pótdíjjal csúcstartó egy bliccelő
Közzétette a tavalyi pótdíjbefizetési toplistát a Budapesti Közlekedési Központ.
Közzétette a tavalyi pótdíjbefizetési toplistát a Budapesti Közlekedési Központ.

Láng Zsolt szerint nagyon nehéz így dolgozni a közgyűlésben.
Új építésű high-tech terem, benne videóelemző-rendszer is segíti majd a munkát a vívásban.

Az éves BKV-bérletek érvényességi idejének három hónappal való meghosszabbítását javasolja a Fidesz.

A XVII. kerület egyike volt azoknak a budapesti kerületeknek, ahol az ellenzék teljes összefogással sem tudott győzni.
A kerékpározók fellegvára lett a hollandiai Utrecht, itt üzemel a világ legnagyobb bringaparkolója.

A Budapest Fejlesztési Központ tervei szerint a Közvágóhídnál találkozhatnak a helyi érdekű és az állami vasút vonalai

Összefogásra kéri Borbély Lénárd azokat a polgármestereket, akiknek a kerületén ívelt volna át a dél-pesti kerékpárút.

A Nézőpont Intézet Karácsony Gergely elmúlt nyolc hónapban nyújtott teljesítményét értékelte.

Munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is elismerték, Budapest díszpolgára is volt.





A házkutatás során kokain is előkerült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megduplázódik a nevelőszülői alapdíj, és célzottan növelik a speciális szükségletű gyermekeket nevelők támogatását is.

Forrnak az indulatok, nem kímélik egymást a hozzászólók.

Csillogni fognak a tisztaságtól a vonatok, videón a MÁV új kocsimosója.

Olyanok is szerepelnek a kiszivárgott földrajzi adatokban, akik le sem töltötték az appot.

Rengeteg volt a visszaélés az ideológiai tartalmú szexuális neveléssel kapcsolatban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ez újabb mérföldkő a magyar–német gazdasági szövetségben.

Magyar Péter pedig nem alternatíva.

A szövetségi kapitány szerint fájdalmas döntések lesznek a világbajnokságot megelőzően.

A Bologna gárdájában kettő szezont játszott a volt világválogatott középpályás, aki ez idő alatt 16 gólt szerzett.

A magyar válogatott kedélyes hangulatú edzésen vett részt szerda este Jerevánban
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.