Titokban szervez tüntetést Karácsony
A 444.hu beszámolója szerint a Hírhugó nevű szocialista propagandaoldal is ezt terjesztette.
A 444.hu beszámolója szerint a Hírhugó nevű szocialista propagandaoldal is ezt terjesztette.

Zavaros, alvó cégektől rendelt méregdrágán védőeszközöket a Karácsony Gergely vezette főváros.

A Momentum nem a sikeres önkormányzati munkára építi majd a választási kampányát.

A pénztárcánk fogja bánni.

A kormányfő szerint a főváros számláján több mint százmilliárd forint áll rendelkezésre.

– Lassan ott tartunk, hogy betondarabok hullhatnak a híd alatt közlekedő autókra és hajókra – mondta Láng Zsolt.

Kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség a budapesti turizmus népszerűsítésére.
Az olasz graffitis elmondta, hogy amelyik országban járt, mindenhol „alkotott” valamit.
Megkerülik Karácsony Gergelyt azok a polgármesterek, akiknek kerületében egy utat sem újít fel a főváros.

A kormányszóvivő kiemelte: a veszély nem múlt el, de át lehet térni a járványügyi készültség időszakára.




A házkutatás során kokain is előkerült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megduplázódik a nevelőszülői alapdíj, és célzottan növelik a speciális szükségletű gyermekeket nevelők támogatását is.

Forrnak az indulatok, nem kímélik egymást a hozzászólók.

Csillogni fognak a tisztaságtól a vonatok, videón a MÁV új kocsimosója.

Olyanok is szerepelnek a kiszivárgott földrajzi adatokban, akik le sem töltötték az appot.

Rengeteg volt a visszaélés az ideológiai tartalmú szexuális neveléssel kapcsolatban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ez újabb mérföldkő a magyar–német gazdasági szövetségben.

Magyar Péter pedig nem alternatíva.

A szövetségi kapitány szerint fájdalmas döntések lesznek a világbajnokságot megelőzően.

A Bologna gárdájában kettő szezont játszott a volt világválogatott középpályás, aki ez idő alatt 16 gólt szerzett.

A magyar válogatott kedélyes hangulatú edzésen vett részt szerda este Jerevánban
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.