Frankfurtban elfogták a kőbányai gyilkosság miatt körözött férfit
Frankfurtban elfogták a kőbányai emberölés miatt körözött férfit – közölte a rendőrség szerda este a honlapján.
Frankfurtban elfogták a kőbányai emberölés miatt körözött férfit – közölte a rendőrség szerda este a honlapján.
Letartóztatták a Prágában elfogott, több gyilkossággal gyanúsított szerb-magyar férfit – tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész szombaton az MTI-t.
A keresés kiterjed a folyó teljes, a baleset helyszínétől délre eső 215 kilométeres szakaszára, valamint annak ár- és hullámterületére.
Bíróság elé kerül az az ötfős banda, amelynek tagjai még 2017-ben két idős embert csaptak be azzal, hogy unokáik balesetet okoztak, és azonnal fizetniük kell a károkozásért.
Befejezték a Dunából kedden kiemelt Hableány sétahajó szemléjét, amelynek során újabb holttest nem került elő – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerda éjszaka.
Két holttestre bukkantak hétfőn a Dunában. Egy ázsiai kinézetű férfi maradványait Hartánál találták meg, egy nő holttestét pedig a roncsok mellől hozták fel.
A szerdai dunai hajóbalesettel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát – közölte a rendőrség csütörtök este az MTI-vel.
A rendőrség tavaly 1400 „unokázós” csalásról kapott bejelentést Budapesten, melynek háromnegyede kísérlet maradt, egynegyede viszont megvalósult. 680 millió forint kár keletkezett.
Az elmúlt kilenc évet tekintve tavaly volt a legalacsonyabb a bűncselekmények száma Budapesten – emlékeztetett Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány.
A rendőrség azt írta: a hétvégi forgalomkorlátozások Budapest I., V., VI., XII., XIII. és XIV. kerületét érintik. A részletes lista megtalálható a rendőrség honlapján, a police.hu oldalon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A versenyzők jól vannak.
Katonai légi tevékenységek miatt a lublini repülőtér és az azt körülvevő ellenőrzött zóna lezárásra került. Romániában is drónveszély miatt figyelmeztette a lakosságot a védelmi minisztérium.
Az előkészület is büntetendő.
Szombaton játszotta első hazai meccsét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében az ETO és a DVSC is.
Gulácsi Péter és Willi Orbán is remekelt az egyre jobb RB Leipzigben.
A frontvonal pedig a kommentmezőkben van.
– Egyes tagállamok hajlandók katonákat küldeni Ukrajnába – jelentette ki az uniós külügyi főképviselő.
Gulácsi Péter és Willi Orbán is remekelt az egyre jobb RB Leipzigben.
A frontvonal pedig a kommentmezőkben van.
– Egyes tagállamok hajlandók katonákat küldeni Ukrajnába – jelentette ki az uniós külügyi főképviselő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.