„A párt kérte tőlem” – Hatvanhat éve végezték ki Tóth Ilonát
M. Kiss Sándor: A bíró kegyelemre méltónak találta a medikát, a párt nem.
M. Kiss Sándor: A bíró kegyelemre méltónak találta a medikát, a párt nem.

A szabadulását követő napon ölt meg brutálisan két hajléktalant.

A műsorvezetők magyarul feltett, gúnyolódó kérdéseire a gyermeknek minden alkalommal azt kellett felelnie, hogy „Si senor!”.

Vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétség miatt eltiltották a vezetéstől.

Jogellenesen továbbították az európai felhasználók személyes adatait Amerikába.

Az érintett politikai pártra neheztelő férfi megjelent a standnál, ahol kiabálni kezdett, obszcén kifejezésekkel illette az ott lévő két aktivistát és sértő kifejezéseket használt a párta is.

Óriási anyagi kárt és jelentős hírszerzési hátrányt okozott Jack Teixeira.

Érdekes módon a KRESZ nem említi, mégis sok pénzbe kerülhet.

Kitiltották München belső kerületeiből a régi dízelmotorral szerelt autókat. Súlyos bírságra számíthat, aki megszegi.

A Magyar Labdarúgó-szövetség arra kéri a szurkolókat, hogy a válogatott mérkőzésein tekintsenek el ezen jelképek használatától.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.