Zendülő katonák vették őrizetbe Burkina Faso államfőjét
A hadsereg átvette a hatalmat az afrikai országban, miután elmozdították Roch Marc Kaborét.
A hadsereg átvette a hatalmat az afrikai országban, miután elmozdították Roch Marc Kaborét.
A térségben több terrorszervezet is működik, egyelőre még egyik sem vállalta a felelősséget.
A cannabis legális házi termelését indítványozza az olasz baloldal; megöltek két spanyol újságírót egy Burkina Fasó-i támadásban. Kormányválsághoz vezethet a finn költségvetés ügye; az amerikai orvosok kiállnak a kiskorúak nemváltása mellett.
Készek tárgyalni Maliban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló szélsőségesek a bamakói kormánnyal, azzal a feltétellel, ha kivonják az országban állomásozó ENSZ-békefenntartókat és a francia csapatokat.
24 embert, köztük egy lelkipásztort megöltek fegyveresek a vasárnapi istentisztelet alatt egy templomban Burkina Faso északnyugati részén – közölte négy biztonsági vezető hétfőn a Reuters hírügynökséggel.
A terroristák egy csoportja behatolt a templomba, ahol a hívek a vásárnapi istentiszteleten vettek részt. A támadók elrabolták a templom lelkészét is.
Mintegy 20 civil életét vesztette vasárnapra virradóra dzsihadisták támadásában Burkina Faso északi részén – közölték helyi illetékesek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.